Bikaviadal helyett benzingőz

2006.10.14. 02:29
Címkék
Az aréna bikaviadalok helyszínéül szolgált valaha, és szolgál manapság is évente kétszer. Általában.
Pénteken délután azonban versenyautók érces hangja verte fel a környék csendjét: itt rendezték ugyanis a portugál Európa-kupa viadal első napi szuperspeciálisát. A hét kilométeres szakasz valószínűleg nem lesz döntő a végeredmény szempontjából, a rajtsorrendet viszont meghatározta, és ez már okot adott a gyors tempóra. A pálya eléggé „ralis” volt, ami azt jelenti, hogy körülbelül 50 méterenként követték egymást a kanyarok, ezért aztán Szalay Balázsnak jól jött, hogy navigátora, Bunkoczi László a raliban is szerzett tapasztalatokat. Sikerült olyan pontos itinert összehozniuk (bár gyalog járták be a pályát), hogy Szalaynak egyszer sem kellett fölöslegesen elvenni a gázt.Pontosabban egyszer mégiscsak muszáj volt, a patakátkelésnél ugyanis a hárommal előttük rajtoló autósnak eltört a kormányösszekötője, úgyhogy nem mozdult a sziklákról. Emiatt Szalaynak is lassítania kellett (még így is ő volt a leggyorsabb magyar a 23. helyével), akárcsak a Rigler Zoltán, Maurer Péter duónak, amely egygyel korábban indult. Rigleréknek amúgy nem ez volt az egyetlen gondjuk: bedöglött az átbeszélőjük, úgyhogy a pilóta egyáltalán nem hallotta a navigátorát. Estére kaptak átbeszélőt (a versenyzőtársak segítőkészségét tükrözi, hogy hármat is), így szombaton ez már nem okozhat gondot. A 27. rajthely pedig a tények ismeretében egyáltalán nem rossz.A harmadik magyar páros, a Palik László, Darázsi Gábor kettős (amely az idén egyszer már parádézott egy Ek-futamon, nem messze innen, Spanyolországban lett negyedik) sohasem kockáztat túl sokat a rövid, nyitó szakaszon. Most sem tette, ráadásul egyszer meg is pördült, úgyhogy a 46. helyről várja a rajtot.Ám a lényeg még csak ezután következik: a reggeli 182 kilométeres szelektív, és az azt követő 229 kilométeres szakasz sok mindenről dönt majd.Baja Portalegre (Portugália), Ek-futam
Szuperspeciális:
Szuperspeciális:
1. Miguel Barbosa, Miguel Ramalho (portugál, Nissan Navarra) 5:35.1, 2. Blazquez, Mercader (spanyol, Nissan Navara) 2.1 másodperc hátrány, 3. Ramos, Jesus (portugál, Toyota Rav4) 9.5 mp h., …23. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Frontera) 43.1 mp h., …27. Rigler, Maurer (magyar, Volkswagen Touareg) 45.3 mp h., …46. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-up) 1:00.7 p h.
Legfrissebb hírek

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
23 perce

Hazaigazolt a szegediektől távozó Jim Gottfridsson

Kézilabda
31 perce

Csollák Márkó: Éppen olyan játékost keresett a Coventry, mint én

Jégkorong
1 órája

Vízilabda: az U16-os fiúválogatott nyerte a Balkán-bajnokságot

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező: Luxemburgban kis portugál csodacsapat vár az ETO-ra

Európa-konferencialiga
1 órája

Pengét a kézbe! – szerda hajnalban rajtol a hongkongi vívó-világbajnokság

Egyéb egyéni
1 órája

Ferran Torres: Egyáltalán nem érdekelt a futball, nem volt kedvem edzeni, végül elmentem egy mentálhigiénés szakemberhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marokkói legendát neveztek ki szövetségi kapitánynak Jordániában

Foci vb 2026
2 órája