Lionel Messit tévén már nem érdekelte a vb

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.07.28. 11:20
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban bajnoki címét megvédő, BL-győztes FC Barcelona argentin légiósa, Lionel Messi csapata világbajnoki búcsúját követően – a házigazda németek ellen a negyeddöntőben tizenegyesekkel veszítettek – egyetlen mérkőzésre, még az olasz-francia fináléra sem volt kíváncsi, így nem is ült le a televízió elé, hogy megnézze. A németországi tornáról mégis pozitív élményeket raktározott el magában.
Messi sajnálja, hogy Pekerman a vb után lemondott és nem dolgozhatnak tovább együtt a válogatottnál
Reuters
Messi sajnálja, hogy Pekerman a vb után lemondott és nem dolgozhatnak tovább együtt a válogatottnál
Messi sajnálja, hogy Pekerman a vb után lemondott és nem dolgozhatnak tovább együtt a válogatottnál
Reuters
Messi sajnálja, hogy Pekerman a vb után lemondott és nem dolgozhatnak tovább együtt a válogatottnál

„Miután a negyeddöntőben kiestünk a németek ellen, én egyetlen világbajnoki mérkőzést sem néztem meg a televízióban. Semmit nem tudtam az ott történtekről. Még a döntőt sem néztem meg.”

Messi március elején még klubcsapatában kisebb sérülést szenvedett, amelyre egy hónappal később rásérült. Világbajnoki részvétele, kerettagsága ugyan nem került veszélybe, ám a felkészülés alatt messze volt csúcsformájától, így Jose Pekerman a világbajnokságon nem mert komoly feladatot bízni az ősszel parádésan futballozó Messire.

A csoportmeccseken ugyan megvillantotta magát a szélvészgyors, lendületes Messi, az egyenes kiesésé szakaszban viszont már epizódszerep sem igazán jutott neki osztályrészül. A szélső a Mexikó elleni, hosszabbításban eldőlő nyolcaddöntőben a 84. percben váltotta Saviolát, ám azt követően, a németek elleni negyeddöntőben a kispadon maradt.

„Megkérdeztem a kapitányt, miért nem kaptam több játéklehetőséget. Azt válaszolta, amit el kellett fogadnom tőle és igazat kellett adnom neki, hogy 23 kiváló képességű játékost alkotta a keretünket.”

Az argentin szövetségi kapitány a világbajnokságot követően lemondott és távozott a posztjáról.

„Semmi problémám nem volt Pekermannal, sőt, tőle kaptam meg a lehetőséget, hogy pályafutásom során először ott legyek Argentína világbajnoki keretében és bemutatkozzak a tornán. Jó edzőnek és jó vezetőnek tartom őt, sajnálom, hogy lemondott és nem dolgozhatunk tovább együtt a válogatottnál.”

Az argentinoknak ugyan nem hozott sok örömet a világbajnoki részvétel, a játékosállomány erejét figyelembe véve a negyeddöntőben való korai búcsú, Messi mégsem csalódott a tornát követően.

„Miért is lennék az? Pályafutásom első világbajnokságán szerepelhettem és még mindig csak 18 éves vagyok. Nagyon furcsa világbajnokságon vagyunk túl, hiszen a legjobb csapatok az egyenes kiesés szakaszban, még az elődöntő előtt búcsúztak. Argentína is kiesett, pedig állítom, mi játszottuk a legszebb futballt Németországban.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik