A BEK-győzelemmel (1986), illetve BEK-döntővel (1989) büszkélkedő Steaua azonban már így is a legújabb kori történelmének legnagyobb sikerével büszkélkedhet. Hasonló bravúr még két évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt, a Gigi Becali által pénzelt klub azóta kezdett egyelőre beláthatatlan végkimenetelű szárnyalásba.

A Steaua-sikerek első számú letéteményese, a macedón származású Gigi Becali – a korábban sokkal ismertebbnek számító Giovanni és Victor Becali játékosügynök-páros unokatestvére – 2000-ben került a futball közelébe. „Felfedezésének” dicsőségét Dumitru Dragomir, a profi liga elnöke sajátította ki, állítólag ő mutatta be az akkor még a szociáldemokrata kormány közeli szállodatulajdonos, Viorel Paunescu által elnökölt steauás köröknek. Becalit akkoriban még csak a pénze mentette meg a nyílt kigúnyolástól, amúgy az ízlés nélküli öltözködéstől a kézzel-lábbal evésig egy sereg tényező tette volna az élcelődések kiváló céltáblájává.

A juhászsarjadékból többnyire ma is vitatott törvényességűnek tartott ingatlanüzletek révén 400-450 millió dolláros vagyonra szert tevő, a legutóbbi romániai gazdaglista hetedik helyéig emelkedő Becali az első nyilatkozatában még azt állította, ő csak segíteni akar, nincs semmiféle üzleti célja a Steauával. Rövidesen azonban már a Steaua igazgatótanácsának élén találhattuk őt, folyamatos vitában a védelmi minisztériummal a Ghencea-aréna tulajdonlása ügyében, amelyet azóta sem birtokol, de bérmentesen használ, miközben a futballklubnak semmi köze már a Steaua Sportklubhoz.

Azóta persze más tekintetben is változott Becali véleménye, s úgy tűnik, az UEFA-kupa-elődöntővel már a számításait is megtalálta. Persze a pénz önmagában nem lett volna elegendő a sikerhez, s egy ideig úgy tűnt, intelligenciakorlátai révén Becali nem is lépi túl a pénzes, de rövidlátó üzletember árnyékát. Mindez elsősorban az edzőválasztás, illetve az edzői munka tiszteletben tartása terén mutatkozott meg. E mentalitás mentén „vérzett el” a csapat első építőmestere, a jelenlegi szövetségi kapitány, Victor Piturca, s ennek utolsó áldozata az egykori olasz válogatott kapus, Walter Zenga volt, akit a csapat UEFA-kupa-negyeddöntőbe jutása ellenére Becali gondolkodás nélkül elzavart, miután Zenga ellentmondott neki bizonyos csapatösszeállítási kérdésekben. A következő edzővel, Oleg Protaszovval már óvatosabb volt, s az ukrán meg is hálálta neki: gyakorlatilag ő rakta össze a jelenlegi csapatot. Protaszov hazamenetele után Cosmin Olaroiu közel ideális körülmények közé érkezett.

A Steaua – és ennek nyomán a román futball – feltámadása leginkább azonban a játékoseladások terén átalakuló gondolkodásmódban keresendő. Becali szakított az 1994-es amerikai vb utáni nagy futballistakiárusítás gyakorlatával, azt vallja, hogy vagy nagyon nagy pénzért ad el játékost, vagy sehogy. Ennek köszönhetően a Steaua két éve szinte változatlan, de nem zárt kerettel szerepel. Az erős gerinc mellé így robbanhatott be az év felfedezettje, a Boro elleni visszavágón sárga lapok miatt pihenő Banel Nicolita, illetve találták meg a portugál Carlos kapust. A többiek a válogatott korábbi tagjai, vagy azóta kerettaggá izmosodott, többnyire fiatal futballisták, akik ma már a nemzetközi rutin birtokában kivétel nélkül alapemberei lehetnének bármely rangos európai klubnak.
Az UEFA-kupabeli menetelés természetesen kikezdheti az egységet, de úgy tűnik, Becali nemcsak az öltözködési szokásokat, illetve a késsel-villával való evést tanulta meg, hanem a saját hosszú távú érdekeinek felismerését is.