Az ezüst már kudarc

MTI MTIMTI MTI
2009.08.06. 23:33
Címkék

Huszonhárom ország hetven versenyzőjének küzdelmeit tekinthetik meg azok, akik elmennek a két hét múlva esedékes kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokságra. Ezt Mondok József, az augusztus 19. és 22. között sorra kerülő vb szervezőbizottságának elnöke mondta az esemény előkészületeiről tartott zánkai sajtótájékoztatón. Mondok hozzátette, elővételben már csaknem négyezer jegy kelt el, és mintegy hatvan-nyolcvanezer nézőt várnak a viadalra, amelyen tíz vb-aranyérmes is indul. Rendező országként a magyarok kilenc hajtót nevezhetnek, akik közül a háromtagú csapatot a verseny előtt, augusztus 14-én jelöli ki Finta Gábor szövetségi kapitány.

A magyar kettesfogathajtó-válogatott – Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Selyben Zsolt, Varga Péter, ifj. Juhász László, Ling Attila, Galambos Nándor, Láng Zoltán, Farkas László és a tartalék Lantos Gábor – két hete a Zánkai Ifjúsági Centrumban készül a kecskeméti fellépésre, és még egy hetet tölt a Balaton partján. A szakvezető elmondta, hogy a magyar kettesfogat-hajtó sport olyan erős, hogy az ezüstérem már szinte kudarcnak számít: „A bronz pedig említésre sem méltó, pedig ide mindenki győzni, sikereket elérni jön” – fűzte hozzá a kapitány.

A megyében szinte alig lehet már szállást találni, akkora az érdeklődés.

Legfrissebb hírek

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
15 perce

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
21 perce

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
30 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
32 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
37 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
38 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
48 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik