Pistike igazsága

Bocsánatot kérek érte, de nekem erről a pályabezárásosdiról a profán vicc jutott az eszembe. Biztosan sokan ismerik: a folyamatosan szellentő Pistikét a tanító néni kizavarja az osztályból, ő pedig elégedetten vigyorog a folyosón. Érthető, hiszen ő kint élvezi a friss levegőt, a többiek pedig ott maradtak bent, és szenvedik tovább tettének következményeit. Valahogy így lehetnek azok is, akik miatt burjánzanak a zárt kapus mérkőzések a magyar bajnokságban. Ők aligha törődnek vele sokat, azok bűnhődnek elsősorban, akik valóban a mérkőzésekre, a játékra – lennének – kíváncsiak. Primitív, ostoba emberek mindig voltak és sajnos mindig is lesznek, és hiába alkotják ők a kisebbséget, rendszerint ők győznek, hiszen róluk szólnak a híradások, a következményeket az ártatlanok viselik el, és így könnyen eljuthatunk oda, hogy az lesz a hír, ha valamelyik stadionba bemehetnek a nézők, akkor viszont kár kiírni is a bajnokságot. A megoldást tehát egészen másfelé kellene keresni. Ehhez elegendő körülnézni ott, ahol sikerült száműzni a lelátókról a fizikai és a verbális erőszakot. Lehet mutogatni a törvényhozásra, nem is oktalanul, hiszen a paragrafusok sem mindig a rendcsinálás érdekeit szolgálják, de ettől még a magyar futballnak is meg kell tennie a magáét. Például azzal, hogy a klubok kíméletlenül és következetesen tiltsák ki a rendezvényeikről a botrányhősöket, a média ne a rablók, hanem a pandúrok és az ártatlanok mellett szóló érveknek adjon teret és nyilvánosságot, amikor a személyiségi jogokról elmélkedik. Persze, a tettek pénzt kívánnak, a beléptetőrendszert, a lelátók bekamerázását ingyen sehol sem lehet megoldani, és a magyar klubok zöme még a templom egerére is irigyen tekint. Pedig itt a történelmi lehetőség: a televíziós jogdíjak felértékelődése miatt az MLSZ elnöke joggal jelentette ki büszkén, hogy a sportágba még sohasem áramlott annyi pénz, amenynyi a következő esztendőkben fog, nem is százmilliókról, hanem egyenesen öt-hat milliárdról beszélt. Tudom, ez az összeg sok esetben a klubok napi gondjait orvosolja, ám igazán jót csak a jövőt szolgálva tehetne. Ha elmegy fizetésekre és prémiumokra, nem marad a futballban, de a stadionok fejlesztése, a biztonság megteremtése, a garázdák kiszűrésének és száműzésének a lehetősége hosszú távon feltétlenül gyümölcsöző befektetés lenne. Másként nem változik semmi: marad a siránkozás, a panasz, a pályabezárás. Pistike pedig tovább röhög a markába.