Jó szerva, kevés brék

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
2009.08.01. 02:08
Címkék

Czink Melinda újra megmutatta, hogy kemény pályán számolni kell vele. A 700 ezer dolláros stanfordi WTA-torna második fordulójában Serena Williams ellen pályára lépő magyar teniszező nem szerzett ugyan világraszóló meglepetést, de nagy erőfeszítésre kényszerítette a negyedik US Open-győzelmére készülő amerikai teniszezőt, aki végül 6:3, 7:6-ra nyert.

A magyar játékos szinte végig jól szervált a találkozó során: „Átalakítottam az adogatójátékomat, és úgy tűnik, ez használt. Az egész mérkőzésen arra koncentráltam, nehogy eszembe jusson, hogy a világ egyik legjobbja az ellenfelem” – mondta Czink a majd kétórás mérkőzés után. A fiatalabbik Williams lány elleni siker kulcsa ugyanakkor egyértelműen a jobb bréklabda-kihasználás lehetett volna, hiszen a balkezes magyarnak annak ellenére is kilenc(!) fogadóesélye volt, hogy ellenfele kifejezetten jól szervált (tíz ász, 75%-os pontnyerési arány első adogatás után). Ráadásul miután lehetőségei közül egyet végre kihasznált Czink a második játszma legelején, a következő szervajátékát azonnal elvesztette, és bár nagyot küzdve eljutott a rövidítésig, a döntő szettet nem sikerült kiharcolnia – pedig játszmalabdája is volt.

A találkozó utáni nyilatkozatában Serena is a világranglistán 54 hellyel mögötte álló magyar teniszező adogatásait dicsérte: „Jól szervált, különösen a meccs vége felé. Jobban kellett volna ritörnöznöm, de így is jó gyakorlás volt a meccs.”

A tornán könnyen összejöhet egy újabb Williams–Williams döntő – a legutóbbira alig egy hónapja, a wimbledoni bajnokságon került sor. Persze odáig még hosszú az út: Venus Williamsnek például rendkívül nehéz ellenfeleket kell legyőznie, hiszen a lapzártánk utáni negyeddöntőben a korábban világelső, régi formáját egyre inkább visszanyerő Marija Sarapova várt rá, győzelme esetén pedig minden bizonnyal egy másik orosz éljátékos, a harmadik helyen kiemelt Jelena Gyementyjeva következhet.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Horrorisztikus sérülést szenvedett Noa Lang Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
6 perce

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
18 perce

A Real Madrid után a Barcelona első számú kapusára is hosszabb kihagyás vár

Spanyol labdarúgás
37 perce

Csinger Márk: Ugyanaz a jászboldogházi srác maradok, aki voltam

Magyar válogatott
43 perce

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
45 perce

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
49 perce

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
57 perce

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik