Haussler jól szökött

R. B. B.R. B. B.
2009.07.18. 01:29
Címkék

Lassan unalomba fullad a Fran cia körverseny.

Legalábbis most azt az időszakot éljük, amikor érdemben semmi sem történik a viadalon. Hegyek alig vannak (ha pedig esetleg hegyi befutóra kerül sor, az Astana azoknál is olyan szinten kontrollálja a mezőnyt, hogy tulajdonképpen semmi sem történik), a sík szakaszokon vagy Mark Cavendish nyer, vagy egy még annyira sem izgalmas etapon a szökevények viaskodnak egymással azért, hogy a 134. helyről előrelépjenek a 114.-re…

A pénteki nap is hasonló koreográfia szerint zajlott, a szintrajzot látva biztosak lehettünk a sikeres szökésben. A sprintereknek (és csapataiknak) kicsit soknak tűnt az öt kategorizált emelkedő, ahhoz viszont kevés volt, hogy az összetettben bármi is eldőljön. Ennek megfelelően heten már a nyolcadik kilométertől kezdve „szökésben voltak”, köztük a későbbi győztes német Heinrich Haussler. Az akciók a folytatásban sem szűntek meg, legalább húsz bringás igyekezett meglépni a főmezőnytől. A különböző csoportok előtt a magányosan tekerő Haussler jelentette az állandóságot. Mellette végül Sylvain Chavanel, Amets Txurruka és Bruce Feillu lépett meg, s ők négyen végül meg is érkeztek a mezőny előtt, de Hausslert egyikük sem tudta befogni, a német bringás több mint négy perc előnnyel nyert, első Tour-szakaszgyőzelmét szerezve meg.

A mezőnyhajrában a norvég Thour Hushovd kihasználta, hogy Cavendish messze leszakadt a hegyeken, és a hatodik helyért járó pontoknak köszönhetően visszavette a brittől a legjobb sprinternek járó zöld trikót.

„Éreztem, hogy a pénteki szakaszon lehet esélyem, ráadásul az eső is kedvezett nekem, imádom az ilyen időjárást – mondta Haussler a befutót követően. – A kezdetben kialakuló csoportok nem dolgoztak össze megfelelően, ezért nem lehettek sikeresek. A hegytetőkön majd megfagytam, de éreztem, sikeres lehetek, ez életem egyik legboldogabb napja.”

A szakasz krónikájához tartozik, hogy még a rajt előtt feladta a versenyt az addig a negyedik helyen álló Levi Leipheimer, mivel utóbb kiderült, hogy csütörtöki bukása során eltörte a csuklóját. Az összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini áll az élen.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája