Nem akarnak pihenni

R. B. B.R. B. B.
2009.07.13. 23:19
Címkék

„Most pedig megkezdtem másfél napos pihenőmet” – zárult vasárnap délután a Kemény Dénessel folytatott beszélgetésünk, amelyből kitalálható, hogy hiába kezdődik egy hét múlva a világbajnokság, az Unicum-kupa után jár kis szünet a játékosoknak, akik arra kérték Kemény mestert, hogy ne szerda reggel, hanem már kedd délután folytassák a vb-felkészülést.

Szóval kedd délután már ismét vízben lesznek a srácok, de most már csak a vb-keret tizenhárom tagja gyakorol Kemény Dénes vigyázó szemei előtt. A tréningek mellett még egy felkészülési mérkőzés is vár a csapatra, a válogatott szerdán Gyöngyösön csap össze az ausztrálokkal, akiknél már játszhatnak a friss universiadegyőztes pólósok is. Csütörtökön ismét edzés, csapatfotózás vár a kiválasztottakra, akik szombaton ebéd után utaznak Rómába, ahol hétfő délelőtt, Kanadával játsszák az első vb-meccsüket – amint arról már beszámoltunk, a némi meglepetésre kimaradó Szécsi Zoltán nélkül.

A háromszoros olimpiai bajnok kapus klubedzője, Gerendás György elmondta, ő tulajdonképpen örül a döntésnek. Szécsi ugyanis három ötkarikás cikluson keresztül teljesített magas szinten, de izomzata teherbírása is véges, s az apró nyavalyákból alakultak ki a súlyosabb sérülések, amelyek korábban nem voltak jellemzőek rá.

„A pihenő jót tesz majd neki, az egészsége szempontjából nem is baj, ha a világbajnokságot, sőt akár a jövő évi Európa-bajnokságot is kihagyja. Ha azonban még egy olimpián ott akar lenni, nem ciklusokban kell gondolkoznia, elvégre Benedek Tibor is két évvel a játékok előtt tért vissza, és vezéregyénisége lett a csapatnak” – mondta a szakember, aki szerint így az is kiderülhet, hogy a jövőben ki lehet ott Szécsi mögött, illetve mellett a válogatottban.

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
9 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
30 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája