Armstrong ismételne

R. B. B.R. B. B.
2009.07.13. 23:19
Címkék

A Francai körverseny első szünnapján is volt miről beszélni, hiszen a vasárnapi szakaszt követően Lance Armstrong megemlítette: nem tartja elképzelhetetlennek a jövő évi Tour-indulását sem. Az Astana sajtótájékoztatóján azonban nem vett részt, mondván, úgyis csak a Contador és közte lévő vélt vagy valós feszültségről kérdeznék, erről a témáról pedig nem kíván beszélni.

Az említett csapattárs, az összetettben második, Armstrongot két másodperccel megelőző spanyol Alberto Contador szerint a Tournak a Pireneusokban zajló része nyugodtabban alakult, mint várták. Akadtak ugyan csapatok, amelyek próbálkoztak a támadással, de ezek egyikében sem volt igazi átütőerő, így Contador már nyugodtan gondolhat a vasárnapra és a kiemelt kategóriás hegyi befutóval záruló etapra.

A 2007-es győztes spanyol elmondta, ő is ellenzi a rádiók betiltását, mivel akár az egész versenye odalehet annak, aki mondjuk defektet kap, hiszen nem tudja értesíteni csapatát. Ismert, a szervezők elképzelései szerint a 10. és a 13. szakaszon nem lehetne használni a rádiókat.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
6 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
15 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
24 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
26 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
33 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
43 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája