Már csak illúzió az FIA és a FOTA békéje?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2009.07.09. 23:32
Címkék
Bár a Brit Nagydíjat követő napokban békét kiáltottak a Formula–1 szereplői, a jelek szerint nem teljes az egyetértés a Nemzetközi Automobil-szövetség és a nyolc csapatot tömörítő FOTA között. Úgy fest, a közös jövő a Williams, a Force India és a három 2010es újonc kezében van, a Német Nagydíj vasárnap pedig a korábbi versenyekhez hasonlóan kis sziget lesz délután a nagy sárdobálás tengerében.

Törékeny a Nemzetközi Automobil-szövetség és a Formula–1-es csapatok között június 24-én megkötött „békeszerződés”, az FIA és a FOTA ugyanis továbbra sincs összhangban egymással. Amint arról beszámoltunk, szerdán a 2010-es szabályokról folytatott megbeszélésről kivonult a nyolc istállót tömörítő FOTA, sejtetve, hogy kiújul a két fél közötti háború, amely veszélybe sodorja a Formula–1 jövőjét.

„A tárgyalás előtt az FIA-t képviselő Charlie Whiting tudatta a FOTA csapatainak küldötteivel, hogy ők csak megfigyelőként vesznek részt a tárgyaláson, beleszólásuk nincs a szabályok megszavazásába – szólt a FOTA közleménye. – Ezt azzal magyarázta, hogy a nyolc istállónak tulajdonképpen jelenleg nincs is nevezése a 2010-es világbajnokságra. Csakhogy a júniusi nevezési listán már ott szerepeltek a FOTA csapatai, amelyek abban a hiszemben hagyták el a párizsi tárgyalásokat, hogy megállapodás született a jövő évi szabályokról. Akkor szó sem esett a másik öt csapat beleegyezéséről, az FIA ezzel a fordulattal kétségessé teszi a Formula–1 jövőjét.”

A korábban saját sorozat létesítésével fenyegetőző nyolc istálló vezetői a párizsi béketárgyalások után a FOTA győzelmeként könyvelték el az egyezséget, és Max Mosley FIA-elnök ezt követően kikérte magának a viselkedésüket, nem akart a vesztes szere-pében feltűnni. Az egyezség ellenére jelezte, hogy esetleg elindulna az FIA októberi tisztújításán, és ha mégsem teszi meg, olyan embert ültet az elnöki székbe, akivel szintén meggyűlik az F1-es istállók baja. Azaz a béke idején sem lehetett teljes a megnyugvás, a mostani fejlemények pedig még sötétebbé teszik a képet.

Az FIA csütörtökön válaszolt a FOTA kivonulására, a szervezet szerint jogtalan a csapatok felháborodása.

„Az FIA elnöke kétszer írta meg a FOTA első emberének, hogy a nyolc csapat szabálytervezete csak akkor lép életbe, ha a másik öt, 2010-re nevező istálló is beleegyezik – írta az FIA. – Az FIA nemzetközi sportkódexe előírja, hogy ha a csapatok bizonyos feltételek mellett neveznek egy idényre, akkor a szabályokat csak abban az esetben lehet módosítani, ha egyhangúlag elfogadják a változtatást. Képzeljék el az öt csapat felháborodását, ha a már elfogadott nevezésük után a beleegyezésük nélkül módosítanánk azokat a szabályokat, amelyek alapján beadták a jelentkezésüket! Nélkülük nem nyúlhatunk ezekhez a szabályokhoz, és ezt a FOTA tagjai is tudták. Az, hogy erről csak a tárgyaláson értesítettük őket, hazugság, akárcsak az, hogy a nyolc istálló nem ismeri az F1 egyik legalapvetőbb szabályát.”

A tárgyalások a tervek szerint később folytatódnak, az FIA-nak vagy sikerül megértetnie a FOTA csapataival, hogy a Williams, a Force India és a három újonc (a Manor, az USF1 és a Campos) beleegyezése nélkül nem lehet szabályt módosítani, vagy mihamarabb aláíratják a FOTA tervezetét a hivatalosan elfogadott ötössel. Az utóbbi verzió vezethet a leggyorsabb megoldáshoz, és ha ez megvalósul, a Concorde-szerződést is aláírhatják már a Magyar Nagydíj előtt.

Ha nem sikerül megállapodni, a Német GP után a hungaroringi verseny felvezetését is beárnyékolja a FOTA és az FIA ellenségeskedése.

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
6 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
33 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik