Katonás Honvéd mellett harcos Pápa

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2009.07.09. 23:32
Címkék

Az egyik szektor szinte szín ültig megtelt…

A Honvéd vezetői úgy döntöttek, hogy a Pápa elleni felkészülési mérkőzésre csupán az edzőpálya felőli lelátórész középső harmadát nyitják meg, így a Bozsik-stadionba szerdán kilátogató szurkolók oda zsúfolódtak be. Edzőmeccshez képest jöttek is szép számmal, mintegy négyszázan, s a meccsre sem lehetett panasz, a Honvéd és a Pápa is kulturáltan futballozott; amíg az NB II Nyugati csoportjából feljutó vendégek a türelmesebb, sok mélységi és keresztpasszal fűszerezett futballra fektették a hangsúlyt, a kispestiek az első félidőben a két szélső – Hrepka Ádám és Diego – gyorsaságát próbálták meg kihasználni.

Nemcsak a Honvéd, a Pápa kerete is szinte véglegesnek mondható (a találkozón csupán a kispestieknél a második félidőben pályára lépő budaörsi Varga Dánielt tesztelte a szakmai stáb), s kispesti oldalon Sorin Botis mármár katonás keménységével, Hajdú Norbert lendületességével, Hrepka Ádám több jó passzával, Viliam Macko pedig labdabiztosságával jelezte, megérte őket a Bozsikstadionba csábítani. Az első félidőben a Pápa is ízelítőt adott abból, milyen futballra is számíthatunk az újonctól a július végén rajtoló Soproni Ligában.

„…néha csak nyomozzuk a labdát” – jegyezte meg az egyik kispesti szurkoló, utalva arra, hogy a Lombard futballistái az első félidőben mennyire megbecsülték a labdát. Az újonc rutinos kapusa, Szűcs Lajos bizonyította, miért emlegetik többen is, hogy már az NB II-ben is válogatott formában védett: a Viliam Macko által elvégzett büntetőrúgás után bravúrral tolta az alapvonalon túlra a labdát.

Szórakoztató kilencven percet játszott tehát a két csapat, ahol a hazaiaknál csupán a sérült Tóth Zoltán és Cséke György nem lépett pályára.

A Honvéd játéka kifejezetten jónak mondható, míg a pápaiak – ahogy azt ígérték – aligha a kiesés elkerüléséért harcolnak majd a bajnoki évadban.

Legfrissebb hírek

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó!

Atlétika
2 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
9 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
36 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
45 perce

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
48 perce

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
54 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
1 órája