A milánóiaknak ez nem kínai

2009.07.09. 23:32
Címkék

Az európai sztárcsapatok távoli országokkal ápolt viszonyának speciális példája az olasz Internazionale és Kína kapcsolata. A milánói klub 1978-ban küldött először edzőket az egyik kínai csapathoz, hogy segítsenek a felzárkózásban, és azóta is élénk szakmai és üzleti együttműködés tapasztalható a fekete-kékek és az ázsiai ország között. Segítette a folyamatot a Pirelli gumigyártó és -forgalmazó társaság színre lépése, a klubot főszponzorként támogató óriáscég ugyanis az utóbbi években igyekezett maximálisan kihasználni a labdarúgócsapatban rejlő lehetőségeket.

Javier Zanettiék az elmúlt idényben háromszor is olyan mezben szaladtak pályára, amelyen a Pirelli felirat kínai betűkkel szerepelt, és nem volt véletlen az sem, hogy az Inter a közelmúltban nyaranta rendszeresen megmérkőzött a kínai olimpiai együttessel vagy a ligaválogatottal. A kínai nyelvű honlapverziót is működtető egyesületnek emellett van saját ajándékboltja, ifjúsági tábora is az országban, ahol – friss bajnoki címének és a Serie A szintén virágzó kínai kapcsolatainak hála – augusztusban hivatalosan is jelenése van: a milánóiak mellett a Laziót érintő olasz Szuperkupa-mérkőzést az idén Pekingben rendezik.

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
6 perce

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
13 perce

„Maradni szeretnék, hiszen ez az álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
14 perce

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
25 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
4 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik