Tolnai árukapcsolás

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék
Szinte komplettnek tekinthető a férfibajnokság címvédőjének kerete a következő bajnoki évadra, miután az Atomerőmű SE kedden megállapodott harmadik idegenlégiósával is: az amerikai Anthony Dill egy évre írt alá.

„Az előző idénnyel ellentétben csak három légiósunk lesz, a kispadra nem akartunk külföldit, inkább magyar játékosoknak adunk lehetőséget” – nyilatkozta lapunknak egy nappal korábban Tóth János, az Atomerőmű SE szakosztályelnöke. Nos, most arról jött a hír, hogy immár be is telt a kontingens: szerződést kötöttek a tolnaiak korábbi kosarasával, a 28 éves, két méter magas Anthony Dill-lel.

Nem csalás, nem ámítás a megyés hivatkozás: a legotthonosabban négyes poszton mozgó amerikai az előző idényt a Dombóvár színeiben játszotta végig. Akárcsak az előtte nem sokkal az ASE-hoz igazoló Ivory Clark, de igaz az exdombóvári kitétel a paksiak harmadik (időben elsőnek szerződtetett) idegenlégiósára, a szomszédvárat a 2007–2008-as évadban erősítő hátvédre, Michael Englishre is.

Ha már itt tartunk: az Atomerőmű ikonjára, Gulyás Róbertre is, ő ugyanis dombóvári születésű, hiába könyveli el mindenki őspaksinak.

„Azért választottuk, mert szükségünk van ilyen típusú kosarasra. Azt hiszem, bizonyította már, hogy jó játékos, sőt az egyik legjobb a statisztika szerint, de nemcsak ezért szerződtettük, hanem a hozzállása miatt is: ő nekünk minden tekintetben megfelel. Olyasvalakit próbáltunk igazolni, akiről kicsit többet tudunk, a választásnak nincs köze a Dombóvárhoz, ez csupán a véletlenek összejátszása” – mondta Dillről Dzunics Braniszlav, az Atomerőmű SE vezetőedzője.

Aki maga is megfordult már a szomszédvár kispadján.

Ezzel komplettnek tekinthető a címvédő kerete, amelyből öten (Charles Gosa, Ian Johnson, Kiricsi László, Panta István és Nick Williams) távoztak a bajnoki döntő megnyerése óta, és a helyükre négyen (Clark és Dill mellett két magyar, a Kecskemétről jövő Horváth Ákos, valamint a Sopronból igazot Körtélyesi Gergely) érkeztek, s ha Csaplár-Nagy Ervin térde rendbe jön, már nem is nagyon jön más.

Visszatérve Dillre: ha a legutóbbi alapszakaszbeli teljesítményét nézzük, amikor 20.8 pontot és 8.1 lepattanót átlagolt, mindenképpen jó vétel, mondhatni főnyeremény, mert előbbi kategóriában negyedik, utóbbiban pedig harmadik volt az egész mezőny összevetésében. A rájátszásra viszont valamiért nagyon visszaesett: akkor már csupán 13.4 pontot és 3.6 lepattanót szerzett meccsenként...

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
1 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
1 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
36 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
38 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
46 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik