Minden megtörténhet

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Ilyen a futball.

Leonyid Nazarenko alighanem egyre bizakodóbban dőlt hátra a kispadon. Minden úgy alakult, ahogyan ő megálmodta, egyre kevésbé tűnt úgy, hogy sok oka lenne az aggodalomra. Az látszott, hogy a győzelem lehetősége talán eszébe sem jutott, játékosai annyira meggyőződés nélkül vezettek ellentámadásokat, azt is csak hébe-hóba, hogy csak a vak nem látta, ők a gól nélküli döntetlent tartják szem előtt. Ráadásul a Haladás hiába terelgette jóval többet a labdát ellenfelénél, a kaput sem találta el, helyzetig sem jutott, szóval úgy tűnt, a kazahok elégedetten kelhetnek a hosszú útra hazafelé.

A futball azonban nem ad az előzményekre. Egyszer csak, kevéssel a vége előtt, jött Kenesei Krisztián, és egy ragyogó szabadrúgással eldöntötte a meccset.

Lehetne most elmélkedni, hogy a Haladás megérdemelte-e a sikert, de tartsuk most is tiszteletben az örök szabályt: a győzelmet nem kell magyarázni. Kétségtelen, Csertői Aurél játékosai szemlátomást messze vannak még a csúcsformától, néhányan fáradtnak is tűntek, másoknál olykor dadogott a labda, a csapatból hiányzott az elsöprő erő, a dinamizmus, de egyrészt a felkészülés első harmada idején ez általában így szokott lenni, másrészt így is nyert az együttes, ezzel előnyt szerzett a visszavágóra, nem kapott gólt, azaz alapvető célját elérte.

És most ez, csakis ez a lényeg.

Éppen azért nem szabad elmarasztalni a Haladás futballistáit a nem túl fényes teljesítményért, mert ebben az időszakban még felkészülési mérkőzésen sem könnyű győzni, nemhogy tétre menő találkozón, ráadásul olyan ellenféllel szemben, amely hónapok óta javában játssza bajnoki meccseit.

Azt pedig, hogy mire lesz elég ez az előny, lehetetlen megjósolni. Az Irtis alig-alig árult el valamit a képességeiről, a Haladás is képes ennél sokkal jobb futballra, tehát ez az egy nulla könnyen repítheti a magyar csapatot a csúcsra, de letaszíthatja akár a kiesés szakadékába is.

Ha a magyar kupacsapatok keserű sorsát nézzük az utóbbi években, ez nem is kevés. Az esély nem úszott el, csak élni kell vele.

Csak…

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
6 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
8 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
28 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
38 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
40 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik