Ismét ezreket várnak

2009.07.03. 00:41
Címkék

Július 25-én, szombaton rendezik az idei Coca-Cola Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A világ egyik legnépszerűbb szabadidős sport­eseményének szervezői már várják azokat a sportembereket, akik teljesíteni szeretnék a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres távot. A Balaton-átúszás ma már nem csak egy szabadidős sportesemény a sok közül – több annál: a magyar tenger az úszók zarándokhelye. Évről évre több ezren készülnek arra, hogy teljesítsék az 5.2 kilométeres távot.

„Mindenképpen fontos, hogy a résztvevők legalább kilencven százaléka amatőr, a profik között sokan vannak úszók, vízilabdázók – mondta Szántó László, a szervezőbizottság elnöke. – Két fontos alappillérünk van, a szűrés és az úszófolyosó, ez utóbbi segít abban, hogy az úszók megpihenjenek, vagy esetleg kiemeljük őket. Az állandóság szintén nagyon lényeges: az úszók tudják, mire számíthatnak, biztonságban érezhetik magukat.”

Az idei átúszásra nevezni reggel 7 órától délután fél 2-ig lehet a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatos, ha az időjárás is úgy akarja.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
6 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
6 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik