Családban marad

AMLER ZOLTÁN, SZURDI ISTVÁNAMLER ZOLTÁN, SZURDI ISTVÁN
2009.07.03. 00:41
Címkék
Akárcsak 2002-ben, 2003-ban és tavaly, úgy szombaton is a Williams testvérek vívják a női egyes döntőjét.

Mégiscsak létezik a női tenisz!

A Serena Williams–Jelena Gyementyjeva elődöntő után fakadt ki ekképpen az ember, hiszen olyat látott, amelyet mostanában sajnos nagyon ritkán: élvezetes, izgalmas, érdekfeszítő női meccset. Az amerikai és az orosz végig csaknem azonos szinten teniszezett – azonosan jól, tegyük gyorsan hozzá. Nem csoda, hogy a 2 óra 49 perces csata után felállva ünnepelte őket a centerpálya közönsége. Gyementyjeva ezúttal nem ijedt meg, a második szerváit nem vagdosta a hálóba, hanem rendkívül precízen helyezte szinte mindig ellenfele tenyeres oldalára, pontosan a vonal mellé. Olyannyira jól koncentrált, olyannyira egyben volt, hogy az első szett rövidítésében egyértelműen ő dominált, és némi(?) meglepetésre nála volt az előny.

Hiába javított sokat az adogatásán, hiába ütötte ászait sorra az amerikai, 3:4-nél kétszer is egy labdára volt a szervavesztéstől, egyúttal rendkívül közel állt a 2–0-s vereséghez. A kés a torkán azonban kihozta belőle a maximumot (igaz, a második labdánál a sólyomszem segítségére is szüksége volt…), egyenlített, majd lendületből elvette riválisa adogatását, végül befejezte a játszmát.

Serena az előbbinél még jobban a kiesés szélén állt a végig kiélezett döntő szettben. Konkrétan egyetlen labdára. 5:4-es Gyementyjeva-vezetésnél 30:40-re álltak a gémben, amikor az amerikai röptéje a hálóval találkozott. Átment rajta. Egyenlített. Sőt 6:6-nál fizikai mellett volt annyi lelkiereje is, hogy elvegye az orosz adogatását, ezt követően már „csupán” a sajátját kellett jól megoldania. Megoldotta, majd ment drukkolni a testvérének. Sok ideje nem volt rá, tudniillik Venus mindössze ötvenegy percet engedélyezett a pályán a világranglista-vezető Dinara Szafinának. A nap második amerikai–orosz ütközetének színvonala meg sem közelítette az előzőt, Venus zsenialitása érvényesült, szegény Szafina arckifejezése mindent elárult: totális esélytelenséget tükrözött… Statisztikai érdekesség: Venus Willams zsinórban 18. játszmáját nyerte meg Wimbledonban, így Justine Henint megelőzve már negyedik ezen a listán. Ha a fináléban két szettben múlja felül testvérét, megelőzi Steffi Grafot, beéri Martina Navratilovát, és a 22 egymás után megnyert GS-játszmát számláló Chris Evert nyomába ered.

A lényeg: akárcsak 2002-ben, 2003-ban és tavaly, szombaton is a Williams lányok vívják a finálét. Nekik minden szempontból jó, na de a nézőknek?

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
6 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
6 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
6 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik