Koemanra várva

R. B. B.R. B. B.
2009.07.01. 23:03
Címkék

Elutazott Eindhovenbe a Petrovics Mátyás vezette női vízilabda-válogatott. Szerdán és csütörtökön közös kétkapuzást tart a péntektől vasárnapig négyes tornán részt vevő másik három együttes (Hollandia, Egyesült Államok, Kanada) közül kettővel.

A válogatott 13 játékossal kelt útra, és a kapitány úgy tervezi, ezek a pólósok alkothatják a világbajnoki csapatot is. A változtatásra akkor lenne oka, ha Hollandiában valaki nagyon alulmúlná magát, miközben az universiadén lenne olyan játékos, aki végig parádés teljesítményt nyújt.

Petrovics elmondta, Eindhovenben kiváló ellenfelekkel szemben mérhetik le, hol tartanak a felkészülésben, illetve hogy miben kell még javulniuk. A kapitány, ahogyan eddig is, a fő hangsúlyt a védekezésre helyezi, ezért is volt örömteli számára, hogy amikor a múlt héten Szentesen kétkapuztak a magyar és az ausztrál universiadeválogatottal, az egész csapatot elérő holtpont (ez főleg a támadásokat jellemezte) ellenére legalább a védekezés rendben volt.

Petrovics azt is elárulta, ha minden a tervek szerint alakul, Kisteleki István (Kisteleki Dóra édesapja) közbenjárásával ott lesz a csapat egyik meccsén a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman is.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája