Gulyás és Mészáros marad

K. G.K. G.
2009.07.01. 23:03
Címkék

Alakul a következő szezon felnőttkerete a férfibajnokság címvédőjénél, hiszen azután, hogy az ASE korábban leigazolta Kiss Zsoltot, Csaplár-Nagy Ervint, Körtélyesi Gergelyt és Horváth Ákost, ezúttal „házon belül” erősített: további egy évig Pakson játszik Gulyás Róbert és Mészáros Zalán.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk két meghatározó játékosunkkal is – mondta Tóth János szakosztályvezető. – A szerződések nagyjából ugyanazokat a feltételeket tartalmazzák, mint az idei bajnokságban, Gulyás Róbert kontraktusába került csak bele néhány különleges kitétel.”

Mint ismert, az egykori válogatott centernek a térdével voltak és vannak problémái, de a felek ennek ellenére hamar dűlőre jutottak egymással. „Robi nagyon eltökélt, mindenképpen szeretne játszani a következő szezonban is, így hamar egyezségre jutottunk. Jelenleg gyógytornára jár, teljes értékű játékosként szeretné elkezdeni a felkészülést, ám fel kell készülnünk arra, hogy esetleg mégsem fogja már úgy bírni a terhelést, ahogy azt mi elvárjuk tőle, illetve ahogy ő elvárja saját magától. Éppen ezért abban állapodtunk meg, ha úgy alakulnak a dolgok, szezon közben lehetőségünk van a szerződése felülvizsgálatára” – mondta Tóth János.

A klubvezetőség megállapodott Mészáros Zalánnal, a csapat irányítójával is, sőt további jó hír az „atomváros” drukkereinek, hogy a csapat vezetősége szóban megegyezett a másik irányítóval, Michael Englishsel is. „Zalán a tizedik szezonját kezdi nálunk, ő az, akire mindig szükségünk van, és miután Michael English menedzsmentjével szóról szóra egyeztettük a szerződést, azt mondták, az amerikai a következő szezonban is a mi játékosunk lesz. Ez nagyszerű hír, hiszen ő és Zalán remekül kiegészítik egymást az irányító poszton – a magyar a nyugalmat, légiósunk pedig a váratlanságot képviseli a pályán.”

A hátsó posztokon tehát nem lesz gond, viszont Nick Williams és Charles Gosa valószínűsíthető távozása miatt (a légiósok túl sok pénzt kértek, az ASE vezetői pedig nem szeretnék túlvállalni magukat) a négyes posztra keresnek egy vagy két megfelelő légióst Pakson. Elsősorban Magyarországon is bizonyító játékosokkal tárgyalnak, és kevesebb mint egy hónapon belül szeretnék betömni a játékoskeret lyukait, hiszen az augusztusban kezdődő felkészülésnek teljes csapattal akarnak nekivágni.

Legfrissebb hírek

A Minnesota bejutott a rájátszásba az NBA-ben

Amerikai sportok
22 perce

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
38 perce

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
45 perce

Úszás: tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak

Utánpótlássport
1 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
1 órája

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
1 órája

Radó András: Vannak még terveim az élvonalban

Labdarúgó NB II
1 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik