Felkészülés

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2009.07.01. 23:03
Címkék

Ha diósgyőri lennék, mellette pedig még futballszurkoló is, biztosan kimentem volna a szlovák MFK Michalovce elleni mérkőzésre. Kicsit érezni a „meccsfílinget”, elraktározni az agyamban és a zsigereimben az élményt, még akkor is, ha ez valójában nem volt több egyszerű barátságos találkozónál.

Illetve, manapság ezt felkészülési mérkőzésnek hívják, de ezen a ponton zavarba is estem, ugyanis ez az elnevezés esetünkben több kérdést is felvet. A legfontosabbak: mire is készül a DVTK, az igazi keret készül-e az igazi edzővel, egyáltalán lesz-e igazi keret, igazi edző és lesz-e DVTK?

Szívre tett kézzel ma aligha tud bárki is őszinte és egyben pontos válaszokkal szolgálni.

Diósgyőrben csak az a biztos, hogy jelenleg semmi sem biztos, leszámítva az eddigi tulajdonos lelépését, aki bejelentette, úgy hagyja ott a klubot, ahogy van, a válság az válság, jó lesz neki szűkebb hazájában, Szegeden. Az „ahogy van” természetesen rengeteg adósságot, anyagi terhet jelent, a városi önkormányzat pedig érthetően csak tiszta lappal induló csapatot lenne hajlandó átvenni, megegyezés nincs, a tárgyaló felek másfél hét múlva újra asztalhoz ülnek, aztán vagy jutnak valamire, vagy nem.

Mintha futballügyben el lenne átkozva ez a város. Szinte évtizedek óta szélhámosok, jó esetben számító üzletemberek adják egymásnak a klub kilincsét – tisztelet persze a kivételnek –, a derék miskolciak pedig ma már senkiben sem bíznak. Persze semmi sem véletlen: a gazdaságilag nem túl erős régióban nincs olyan tőkeerős üzletember, aki fantáziát látna a futballban, hiszen abból pénzt biztosan nem vesz ki, azért pedig senkire sem haragudhatunk, mert valamivel olcsóbb hobbit választ magának. Aki kívülről jön, az kapcsolati tőkére vágyik, az üzletterét kívánja növelni, ám a gazdaságilag nem túl erős régió ebből a szempontból sem maga a Paradicsom.

Hiába a sok néző, a futball népszerűsége, a stabilitáshoz az élvonalban több, jóval több kell.

Ezért mentem volna ki az MFK Michalovce elleni felkészülési meccsre, érezni a „meccsfílinget”, amíg lehet. És persze én is felkészülnék.

Akár a legrosszabbra is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik