24 ÓRA

2009.07.01. 23:03
Címkék

Harmadszor is együttHarmadszor is együtt

GYŐR. Szabó Ottó ismét Pintér Attila játékosa lesz, miként korábban Sopronban és a Vasasnál. A Győri ETO hároméves szerződést kötött a Slovan Bratislava 28 esztendős szlovákiai középpályásával.

Elköszön a stáb

TATABÁNYA. Octavio Zambrano vezetőedző és Dajka László szakmai koordinátor információnk szerint búcsúzik az FC Tatabányától. A két szakember az elmúlt szezonban teljesen átalakított csapattal a negyedik helyen végzett az NB II Nyugati csoportjában.

Gergely Károly az edző

VÁC. Visszatért a Vác-Újbuda LTC-hez Gergely Károly, aki legutóbb a 2006–2007-es szezonban irányította a csapatot. Az eddigi vezetőedző, Tóth János más feladatokat kap klubon belül.

Portréfilm a legendákról

BUDAPEST. Az Aranycsapatból ketten vannak köztünk, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő. A Duna Televízió párhuzamos portréfilmmel tiszteleg a legendák pályafutása előtt. Riskó Géza sportfőszerkesztő „Az utolsó kettő” munkacímet viselő alkotását előreláthatólag karácsony előtt mutatja be a Duna Televízió.

Buús György búcsúztatása

NYÍREGYHÁZA. A 62 esztendős korában elhunyt Buús György hamvasztás utáni búcsúztatása július 3-án, 15 órakor lesz a nyíregyházi Északi temetőben. A kapus végakaratának megfelelően a koszorúra szánt összeget kihelyezett perselyekben helyezhetik el a gyászolók a Nyírsuli kapusnövendékeinek támogatására.

Legfrissebb hírek

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
9 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
11 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
30 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
32 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
57 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája

Billie Jean King-kupa: vereséggel kezdtek a mieink Oeirasban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik