Kaká kilencesben játszik

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2009.07.01. 00:16
Címkék

Kedd este több tízezer rajon gó előtt mutatták be a Santiago Bernabéu Stadionban Kakát, a Real Madrid új támadóját. A Milantól 65 millió euróért vásárolt labdarúgó a Javier Saviola távozása után gazdátlan kilences számú mezben játszik a következő idényben, vagyis nem vált valóra a korábbi feltételezés, amely szerint a klub korábbi klasszisa, Zinedine Zidane egykori ötös szerelését örökli a brazil. Az új – névvel ellátott, de még szám nélküli – trikóból a hét elejéig állítólagmár kétezer darabot értékesítettek.

A 27 éves labdarúgó reggel 7.30-kor érkezett meg a madridi Barajas nemzetközi repülőtérre, és napközben különböző orvosi teszteken vett részt: többek között vérvétel, vizeletvizsgálat, elektromiogram, MRI-vizsgálat és röntgen szerepelt a programban. Carlos Diez, a Real Madrid orvosi csoportjának vezetője elégedett volt az eredményekkel, mint kifejtette: „Kaká tökéletes példája a magára odafigyelő fiatalembernek, mindent megtesz azért, hogy egészséges maradjon. A mai mérések azt bizonyították, hogy nagyszerű erőállapotban van, képes a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelelni, ahogyan ezt a Konföderációs Kupán is tapasztalhattuk.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik