Nagyszerű versenyek

R. B. B.R. B. B.
2009.06.27. 23:39
Címkék

Talán a hétvégének, talán a verőfényes napsütésnek köszönhető, de napról napra növekszik az érdeklődés a Balatonfüreden és Tihanyban csütörtök óta zajló Balaton Bike Fest iránt. A délelőtt során például már alig lehetett elférni a balatonfüredi vitorláskikötőben, ahol a waterjump (ennek során egy rámpáról elugorva mutatnak be különböző trükköket a vízbe érkezés előtt a bringások) küzdelmei mellett Veres Zoltán műrepülő-bemutatóját is láthatták a nézők. A waterjump látványos ugrásai során sajnos az egyik bringás még a levegőben beütötte a fejét a kerékpárjába, de a búvárok rögtön kihúzták, az orvosok ellátták, a kórházba szállítás után pedig kiderült, csontsérülés nélkül, agyrázkódással „megúszta” a bukást.

A másik nagy érdeklődést kiváltó versenyszám a 87 indulót felvonultató dirt volt, amelyen a rámpák segítségével a több méter magas homokdombok felett trükköznek a mountain bike-osok, illetve a BMX-esek. A legügyesebbek még hátraszaltót is bemutattak a viadal során, de az sem volt csúnya látvány, amikor a levegőben tettek egy 360 fokos fordulatot, vagy éppen a kormányt pörgették a repülés során. A rendkívül erős, német, osztrák, ukrán, brit bringásokat is felvonultató mezőnyben a magyarok is kitettek magukért. A mountain bike küzdelmeiben a legjobb hazai az ötödik helyezett Lenthár Gábor lett (itt a brit Sam Pilgrim győzött), míg a BMX-ben két magyar is a dobogóra állhatott, Újvári Boldizsár nyert, Jósa Dániel bronzérmes lett.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája