Nem lehet unatkozni

R. B. B.R. B. B.
2009.06.25. 23:12
Címkék

Csütörtöktől vasárnapig Balatonfüreden és Tihanyban rendezik a terepraliból ismert Szalay Balázs által szervezett Balaton Bike Festet, amelyen négy nap alatt hét különböző versenyszámban mérik össze tudásukat a vállalkozó kedvű bringások. A régió legjelentősebb kerékpáros fesztiválja – amelyről az Eurosport 12 órát közvetít élőben – rendkívül látványos szórakozási lehetőséget nyújt a nézők számára.

Tihanyban rendezik a downhill versenyszámot, míg Balatonfüreden a víz fölött kerül sor a Nortshore-viadalra, illetve a waterjumpra, utóbbi során látványos mutatványok után érkeznek a vízbe a kerekesek. Balatonfüred belvárosa ad otthon a kritériumversenynek, amelyen a Betonexpressz több versenyzője is részt vesz, míg a kajak-mountain bike duatlonban Gyulay Zsoltnak, Horváth Gábornak vagy éppen Ábrahám Attilának drukkolhatnak a nézők. Akik rajthoz állnak a Balaton-maratonon, részt vehetnek a Balaton-felvidéken végigvezető kerékpártúrán, illetve vízibiciklis felvonuláson. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Közben csütörtökön a profik is nyeregbe pattannak, Felsőzsolcán rendezik meg az idei időfutam-bajnokságot (nemcsak a felnőttek, hanem valamennyi korosztály számára most lesz az ob), amelyen már nem indul a francia színekben a francia nemzeti bajnokságon rajthoz álló Bodrogi László (csapata, az orosz Katyusa nem nevezte a Tour de Francera), rajta kívül viszont szinte a teljes magyar élmezőny elindul a viadalon. Távollétében a tavalyi második, a Betonexpressz csapatát erősítő Madaras Zoltán az egyik legesélyesebb, de számolni kell a romániai Tusnad Cycling Team bringásával, Lengyel Tamással is. A felnőttek között összesen húszan neveztek az ob-ra, amelyen 32.4 kilométert kell teljesíteniük a résztvevőknek.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
7 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
25 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
34 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
44 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája