Visszafogta a válla

R. B. B.R. B. B.
2009.06.23. 23:06
Címkék

Jól szerepelt a celjei nem zetközi versenyen Ungvári Attila (73 kg), aki négy meccset megnyerve magabiztosan jutott be az elődöntőbe, végül az ötödik helyen végzett. Ennek oka azonban nem a gyengébb teljesítmény, hanem egy vállsérülés volt, amely miatt nem tudott kiállni az elődöntőre, illetve a bronzmeccsre.

„Jó verseny volt – tekintett vissza a viadalra a Eb-5. dzsudoka. – Amiért mentünk, teljesítettük, a viadal megfelelő felkészülés volt az augusztus végi világbajnokságra. Négy meccset nyertem, egyben voltam, élveztem a versenyzést, semmiféle problémám nem volt. A negyedik fellépésemen még nem is éreztem semmit, csak miután lejöttem a szőnyegről, akkor kezdett el fájni a vállam, amelyet nem tudtam vízszintesnél feljebb emelni. Az edzőmmel, Bíró Tamással úgy beszéltük meg, hogy inkább ne kockáztassunk az éremért, nehogy megsérüljek az universiade, valamint a világbajnokság előtt.”

A fájós válla miatt Ungvári Attilának nemcsak a versenyt kellett feladnia, hanem a héten sorra kerülő edzőtáborról is lemarad, de nem aggódik, úgy véli, a rotterdami vb-ig még bőven lesz lehetősége edzőtáborozni, a kisebb kihagyás miatt (már most jobban érzi magát) nem fog sokat veszíteni. A ceglédi versenyző szerint a vállában az izommal lehet valami probléma, azonban szerinte nem súlyos a sérülése. Erre a hétre kikapcsolódást, aktív pihenést írt neki elő Bíró Tamás, a következő héten pedig ismét belevetik magukat a munkába.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája