Vége a profizmusnak
Előttem az utódom – nyugtázhatta atyai büszkeséggel Tóth Mihály, ahogy kisebbik fia jókorát rúg a labdába. A boldogságot keserű jövőkép zavarja: noha immár több figyelem jut a családnak, a diósgyőriek korábbi támadója (ha tehetné) inkább a pályán zakatolna, ahogy éppen gyermeke teszi. Ám a saját elhatározásából kierőszakolt szerződésbontás a munkanélküli labdarúgók közé taszította az egyszeres válogatottat, ezért Tóth Mihálynak a nyári tréningkezdés helyett egyelőre be kell érnie a családfői szemlélődéssel.
„Egy nap alatt eldöntöttem, hogy nem maradok Diósgyőrben – emlékezett a támadó. – Nem érdekelt semmi más, csak a családom, és hogy fel kell nevelnem két gyermeket. Sem a saját, sem a csapat jövőjét nem láttam biztosítottnak. Ezúttal is mit hallani? Távozó labdarúgókról és tartozásokról beszélnek. Kétlem, hogy rövid időn belül sikerül profi körülményeket teremteni a DVTK-nál.”
A 34 esztendős játékos januárban is bejelentette, hogy távozik, hiszen a vezetők pénz helyett csupán ígéreteket osztogattak a diósgyőri öltözőben. Úgy tartják, a kilenc gólig jutó csatár némi rábeszélésre visszatért a süllyedő hajóra, ám további egy évet már nem akart várni, hogy elsodorják az anyagi és szakmai bizonytalanság hullámai.
Az öt éve még gólkirályi címet ünneplő támadó távozásának híre alig kapott pár sort a sportsajtóban. A csendes búcsú azt is jelentheti, hogy Tóth Mihály számára nincs már visszaút az élvonalba.
„Nem kapkodnak az idős játékosokért, ez igaz – ismerte el. – Mégsem gondolom, hogy keseregnem kellene. Vannak dolgok, amelyek már-már törvényszerűek ebben a korban. Bizony, nem vagyok húszéves… Túl a harmincon sokkal több múlik azon, hogy az ember mennyire tudja felpörgetni magát minden egyes edzésre és mérkőzésre. Azt hiszem, ilyen szempontból nem érhet kritika. Ha nem kapok lehetőséget az NB I-ben, akkor elgondolkodom, hátha mégis bennem van a hiba. Hogy a bizonytalan helyzet helyett egy ugyanannyira bizonytalant választottam, szerintem jelzi, továbbra is futballozni szeretnék. Vannak külfödi érdeklődők, azonban ciprusiról nem hallottam, de barátom, Kovács Béla megkeresett, hogy igazoljak a másodosztály újoncához Szigetszentmiklósra.”
A korábbi ferencvárosi és soproni kedvenc egyelőre nem mondott igent, ám elismerte: a nehéz döntést nem halogathatja az idők végezetéig. Sőt belátja, hogy – külföldi lehetőség hiányában – alább kell adnia anyagi és szakmai elvárásaiból egyaránt. Mert hát ne legyünk álszentek: a kettő szorosan összefügg egymással.
„Számít a pénz is, hogyne számítana, főképp a mai időkben – figyelmeztetett Tóth Mihály. – Viszont nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy görcsösen ragaszkodom egy jól fizető szerződéshez. Csak azért nem megyek el játszani az élvonalba, hogy később majd azt vethessék a szememre: kitartott lettem. Lélekben felkészültem arra, hogy véget ér a profi pályafutásom. Amatőr szinten még jó néhány évig futballoznék, s közben új fejezetet nyitnék az életemben. Kézenfekvő megoldás lenne osztrák alacsonyabb osztályba menni, de nem akarok levezetni. Kétségtelen, hogy ott jól el lehet lenni, viszont kevesebb az edzés, alacsony a színvonal.”
S Tóth Mihály annyira idősnek még nem tartja magát, hogy a magyar játékosok ausztriai „temetőjében” végezze.
