Visszatért Zalaegerszegre

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 22:59
Címkék
Alig négy hónappal Csíkkarcfalvára távozása után Kercsó Árpád visszatért Magyarországra. A jégkorongmesteredző csütörtök délután állapodott meg az időközben rendeződő helyzetű zalaegerszegi utánpótláscsapat vezetőivel, így folytatja négy éve megkezdett munkáját.

Nem az az egy helyben ülős fajta.Nem az az egy helyben ülős fajta.

Zajlik körülöttem az élet, kétségtelen.

A csíkkarcfalvai munkát nem sikerült befejeznie, mint ahogy a dunaújvárosit, a budapestit, a zalaegerszegit sem, vagy említhetném a válogatottat is, amelyet végül nem ön vitt fel a csúcsra. Miért van ez így?

Soroljam?

Hallgatom.

Dunaújvárosban egy korosztályt végigvittem, azzal nem volt gond. Viszont igaz, a következő kettővel sajnos a helyi vezetők miatt nem volt esélyem a korábban elvégzett munka babérjainak learatására. A fővárosban hiába szerettem volna a fiatalokkal az első osztályban indulni, nem tették lehetővé. A Stars aztán később persze nevezett az ob I-re, más kérdés, hogy a hosszú távú munka helyett azonnali eredményben gondolkodtak, és inkább igazoltak. A válogatottal bizony jó lett volna a legnagyobb siker részese lenni, de a kapitányi poszt eldöntése nem az én feladatom. Az egerszegi munkát pedig a körülmények miatt kellett abbahagynom, hiszen hat hónapig nem volt fizetés, sötétnek tűnt a jövő, közben pedig egy éve a csíki ajánlattal bombáztak. Engedtem hát a csábításnak, jól is éreztem magam, ám Kurkó János mecénás bedobta a törülközőt, nem rajtam múlt tehát a búcsú. Röviden ennyi.

Szép. A kérdés áll: vajon miért alakul mindig így? Magában nem keresi a hibát?

Megtaláltam. Erdélyi vagyok.

Ne vicceljen!

Pedig lehet benne valami. Nézze, tud valami magyarázatot arra, hogy az Erdélyből érkező edzők miért nem lehetnek igazán sikeresek Magyarországon? Vegyük két, futballal foglalkozó kolléga esetét. Bölöni László és az itthon nemegyszer kinevetett László Csaba is hatalmas elismerésnek örvend külföldön áldozatos, eredményes munkájának köszönhetően. Itthon viszont esélyük sincs. Nem tudom, miért, de így van nálam is. De majd most Zalaegerszegen újra bizonyítok!

Lelkes, mint mindig.

Elhivatott. Örülök, hogy a félbehagyott munkát folytathatom a gyerekekkel, hogy a körülmények rendeződtek. Figyeljen ide, ezek a srácok egyszer még nagy diadaloknak lesznek részesei!

Korábban A-csoportos felnőttcsapatot jósolt velük.

Tartom. Újra együtt vagyunk, most beszéltem a játékosokkal, a szüleikkel, újra összeáll a nagy csapat, amelyet már külföldön is ismernek.

Ezek szerint azok is visszamentek, akik önnel együtt távoztak?

Egytől egyig! Akik velem jöttek Csíkkarcfalvára és azok is, akik más magyar csapatokhoz igazoltak. Mindannyian tudják, együtt nagy dolgokra lehetünk képesek majd egyszer a felnőttek között is.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik