Volt olyan pillanat az elmúlt egy hónaban, amikor úgy érezte, hogy itt a vége? Volt olyan pillanat az elmúlt egy hónaban, amikor úgy érezte, hogy itt a vége?
A szerződés felbontása után távolinak tűnt a folytatás, de nem az az ember vagyok, aki bármit is feladna, és a remény hal meg utoljára. Az mindenesetre biztató volt, hogy szinte azonnal elkezdtek érdeklődni irántam a csapatok.
Hogyan viselte az idény közben adódó szünetet?
Életem legnehezebb hónapja volt, de mindig ott lebegett a remény, hogy visszatérhetek, s ennek most jött el az ideje. Szerintem a legjobb ajánlatot fogadtuk el, s a Scot Hondával a legjobb csapatot választottuk. Büszke vagyok rá, hogy sikerült, mert nem túl gyakran fordul elő a sorozat történetében, hogy valaki felbontja a szerződését, majd néhány héten belül továbblép, sőt nemcsak tovább, hanem feljebb is… Nagy feladat a MotoGP-ben versenyezni, s érzem is magamon a nyomást, de próbálom úgy felfogni a helyzetet, hogy hatalmas lehetőséget kaptam már azzal is, hogy képviselhetem Magyarországot a királykategóriában.
Tudott aludni péntek éjszaka?
Igen, de azért eléggé feszült voltam. A nehezebbik utat választottuk azzal, hogy már pénteken motorra ültem, nem pedig csak hétfőn, amikorra az első tesztet terveztük, de úgy gondoltuk, ez a hétvége is jó lehetőség számomra, hogy megismerjem a Hondát. Senki sem vár el tőlem semmit, és én megpróbálom élvezni a bemutatkozó hétvégém minden pillanatát. Óriási érzés, hogy itt lehetek, hiszen van, aki sohasem jut el idáig. Az esélyt elsősorban menedzseremnek, Stefano Favarónak és a Molnak köszönhetem, amely jelentős anyagi hátteret biztosított a csapatnak és nekem.
Ha az év eleji kategóriaváltás egy lépcsőfokot jelentett fölfelé, mennyit jelent a kettőötvenből a MotoGP-be felugrani?
Még további kettőt. Egyszerűen nem hittem el, ami a célegyenes végén történt az edzésen – mintha repültem volna. Azt hittem, erről a sebességről képtelenség megállni, de fékeztem, és a motor lelassult, befordult. Korábban is mentem már hatszázas, ezres gépekkel, de az az érzés össze sem hasonlítható a mostanival – sohasem gondoltam, hogy ilyen erőhatások érhetik az embert a motoron. A Hondám úgy gyorsult, hogy néha úgy éreztem, kifordul a szemem, s annyi elektronika van benne, mint egy űrhajóban. Tényleg azt hittem, repülök, de a többiek így is sokkal gyorsabbak voltak nálam.
Azért olyan sokkal nem. Végig a százhét százalékos limiten belül volt, s a leintéskor az 1:47-es köridő… Számított rá, hogy ilyen tempót diktál rögtön az első edzésen?
Nem igazán. Azt hittem, nyolc-tíz másodperces hátrányban leszek, ehhez képest a négy és fél nem is olyan rossz. Persze még rengeteget kell tanulnom, a többiek teljesen másképp használják a motort. De itt tanulni is könnyű, mert mindenki kemény profi, a mérnökök rengeteget tudnak segíteni. Ma csak egy szett gumim volt az edzésen – ez volt a „beugrás” hátulütője –, de holnap már több lesz, s lehet variálni. A mérnökök addig is analizálják az adatokat, és megmondják, hol tudok gyorsulni. Nyitott vagyok minden ötletre, hiszen a pénteki edzés előtt fél órával láttam először közelről a motort, és hirtelen annyi információt zúdítottak rám, hogy amikor felültem rá, hirtelen azt sem tudtam, hogyan indítsam be. Aztán persze sikerült…
