Bitter Sándor: terv szerint

Bátorságpróba vagy szellemi kihívás? A világ legizgalmasabb kalandja vagy életveszélyes vállalkozás? Nehéz eldönteni, hogy hősök vagy őrültek-e ezek a fiatalemberek – gyanítható, hogy ezúttal keskeny a mezsgye. Az átlagsebesség 200 km/óra fölötti, minden évben jó néhányan életüket vesztik az eszeveszett száguldásban, ám a viadal népszerűsége nem csökken, sőt…

A Man-szigeti pálya – ami konkrétan egyet jelent az országúttal – építésekor aligha gondoltak arra, hogy egyszer motorversenyeket rendeznek rajta, így aztán a biztonság szempontjából hagy némi kívánnivalót maga után. Elég, ha csak a fák között vezető kanyargós, szűk erdei utakat említjük, esetleg a házakat, amelyek betonfalán vagy éppen kerítésén irtózatosan nagyot lehet csattanni. A pálya valamivel több, mint 63 kilométer hosszú, tehát nem túl könnyű megtanulni.

Bitter Sándor már rutinos Man-szigeti menőnek számít, van saját rajongótábora, a szigeten csak a „mi magyar barátunk”-ként emlegetik, s évről évre jobban teljesít. A hétfői szuperbike-viadalon – amelyet az eső miatt elnapoltak – a 38. helyen végzett, mint mondta, felőrölte a várakozás. Ennek ellenére nagyon gyors volt, úgyhogy a saját kategóriája, a szuperstock viadalára már jobb rajtszámot kapott, vagyis kevesebbet kellett előznie.

„A két évvel ezelőtti köridőmet egy perccel megjavítottam, ennek örülök a legjobban – mondta Bitter. – Meg a szuperstockban elért huszonkilencedik helynek, amiért szerdán este megkaptam a győztesnek járó hatalmas szobor kicsinyített, bronz mását, amely csak a legjobb harmincnak jár. Ez azt is jelenti, hogy most már minden évben meghívnak, s kapok támogatást az itteni kormánytól. A szállásomat, utazásomat most is fizették, nekem csak húzni kellett a gázt… Persze azért ennél kicsit bonyolultabb volt a helyzet.”

A világ legnehezebb futamán nem is várhattunk mást. Hiába köszöntötte Bitter már régi ismerősként a fákat és a házfalakat, egyszer mégis megcsúszott az egyik templom fala előtt, anynyira, hogy motorja kormánya majdnem hozzáért. Akkor bevallottan visszavett a tempóból. Látványosan közlekedett, s a kívülállók szerint biztonságosan is – bár ő maga ez utóbbi tényt nem erősítette meg. Siet – ez tuti. Meg az is, hogy a versenyzőtársak, barátok – a sokszoros szuperbike-bajnok Végh János, valamint Rosivall Ágoston és Lakatos Gyula – hathatós segítsége nélkül nem sikerült volna elérnie ezt az eredményt. S a szenvedély ragadós: Bitter jövőre talán már nem egyedül vág neki a legőrültebb versenynek…