Végre biztos lábakon

2009.06.09. 22:37
Címkék

Biztossá vált, hogy Berényi János marad a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke, kedden ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság (FB) elsőfokú döntését, amely megsemmisítette az MKOSZ 2007. március 9-én tartott küldöttgyűlésének öszszes határozatát, köztük Berényi elnökké választását is.

Elégedett?

Ilyen szép napon? Boldog vagyok. Két éve tartó tortúra ért vége, és az illegitimitásból átmentünk a való világba. A szituáció megnehezítette a munkát, mert valamennyi határozatunk a levegőben lógott.

Hogyan tovább?

Ezzel a bírósági hercehurcának vége, s értelmet nyert az eddig elvégzett munka. Csőd szélén álló romhalmazt vettem át, amelyből mára működőképes szövetség lett, tartozások nélkül. Mostantól valóban el lehet kezdeni az építkezést.

Azért akadtak hibák is ebben a két évben, elég ha csak a bírómizériát említjük…

Nem is vitatom. Én a legjobb tudásom szerint dolgoztam, de elismerem, a szövetség is hozott rossz döntéseket, és követett el hibákat, amelyeket azóta többé-kevésbé korrigáltunk, és tanultunk belőlük.

Két hét múlva küldöttgyűlés lesz a szövetségben. Lesz tisztújítás?

Gondolom, arra céloz, hogy elnök maradok-e… Tisztújítás nem lesz, de ha akad elnökjelölt, vállalom a megméretést. Egyébként eddig a napig a jelölőbizottságnál nem jelentkezett elnökaspiráns. Bármi lehet, ha valaki a közgyűlésből kezdeményez tisztújítást. Egyébként tisztségviselő-vá-lasztás biztosan lesz, négy új tagot fogok javasolni a foghíjas elnökségbe.

Legfrissebb hírek

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
10 perce

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
19 perce

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
37 perce

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
45 perce

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvédot – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
54 perce

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
1 órája

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
1 órája