Muníció kell Milánóra

Vágólapra másolva!
2009.06.09. 22:37
Címkék

A szokásoktól eltérően az Eb-bronzérmes Darmos József (91 kg) sérülése miatt Magyarország nem teljes csapattal vesz részt a jövő heti odensei EU-bajnokságon. Csodálkozni nem kell ezen, elvégre ebben a kategóriában Darmos egyeduralkodó itthon, a bántás szándéka nélkül mondhatjuk, a többiek nem ütik meg a nemzetközi szintet.

A Dániába utazók közül viszont többen is az elitbe tartoznak (a liverpooli Eb magyar dobogósai közül a második Káté Gyula, valamint a harmadik Ungvári István és Varga Miklós is utazik), Kovács László kapitány azonban nem akart jóslásokba bocsátkozni. „Nem akarom behatárolni, hogy ennyi vagy annyi érmet hozunk. Nyilván mindenki dobogós helyezésért megy, és ha lehetne, fényesítené az érmet, de senkire sem akarok terhet rakni. Csak azt várom, hogy mindenki adja ki magából, ami benne van. Kevesebbet semmiképpen se, azt meg nem bánom, ha a több majd a milánói világbajnokságon jön ki” – jelentette ki a kapitányként az első világversenyén szereplő Kovács.

A kapitány szerint ha teljesül a kívánsága, a magyar bunyósok ismét igazolják: a kontinens élvonalában a helyük. A mezőny nem lesz akkora, mint egy Eb-n, itt-ott vélhetően az erősségével is „bajok” lesznek (a magyar csapat sem csak világ-, pardon Európa-verőkből áll), ettől még nem árt a muníció Milánó előtt.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
37 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
41 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
55 perce

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik