Így nem lesz karnevál

Vágólapra másolva!
2009.06.09. 22:37
Címkék
Mexikóban magyar szempontból Marosi Ádám bronzérmével kezdődött a világkupa-sorozat két és fél hónapja, s azóta ennél csak szebb érmeket gyűjtött a vk állomásain. Mégis alig van rá esélye, hogy a végállomásra eljusson, és az ősszel visszatérhessen Latin-Amerikába, a sorozat riói döntőjére.

A mai kombinált öttusázás kimagaslóan legeredményesebb magyar versenyzője vezeti a világkupa ranglistáját, ennélfogva természetes és szakmailag nagyon is kívánatos lenne részvétele a brazíliai fináléban. Ám a szövetség anyagi kerete a nyár végére kimerül, és a Honvéd öttusaszakosztályának lehetőségeibe sem fér bele a tengerentúli út.

„Rio de Janeiro jó hely, jó pénzkereseti lehetőség is a világkupadöntő, megdolgoztam érte, hogy ott legyek” – ami szívén, az a száján: tatai edzőtáborbeli szobájában fogalmazta meg vágyát és gondját Marosi Ádám.

Szponzorokat keres, saját pénzéből befektetnie nem érdemes: sokat kockáztatna és keveset nyerhetne rajta.

Hogy megértsük, mit jelentene számára Rio szakmailag, élmény és anyagi megerősödés szempontjából, kérésünkre – nem panaszkodva – elmondta, jelenleg milyen körülmények között él. Havi teljes keresete 120 ezer forint – ezt legfeljebb a kezdő orvosok és a tanárok irigyelhetik meg. (Tudunk közben olyan élsportolóról is – csapatsportban –, aki a klubjától kapott 600 ezer forintos szerződési ajánlatot azzal a megjegyzéssel utasította vissza, hogy „annyiból nem lehet megélni”.)

„Én nem járok bulizni, nyaralni, egyedül élve épphogy kijövök ennyi pénzből egy hónapban – folytatta az öttusázó. – Nem akarok milliós összeget keresni, sztárgázsit kapni, csak normálisan megélni öttusázóként.”

Mexikóvárosi harmadik helye után Budapesten és Rómában is ezüstérmesként végző, vagyis minden versenyén a legjobbak közé kerülő Marosi Ádám az utóbbi egy év alapján számolt világranglistán is második helyet vívott ki magának: ebbe a sportolók három legjobb eredményét számolják bele. A rendszer sajátosságának köszönhetően jelenleg neki dolgozik az idő, s ha az augusztusi világbajnokságon az eddigieknél is eredményesebb lesz, az ősszel világranglista-vezető is lehet.

A szezon végén a nemzetközi szövetség e lista legjobbjait is jutalmazza anyagilag. A világkupákon 60 pontot lehet gyűjteni, a világbajnokságon 80-at, ilyen sokat csak egyetlen viadalon tudnak még összehozni a sportolók: a világkupadöntőn. De csak azok, akik ott vannak...

Legfrissebb hírek

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
36 perce

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
39 perce

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
57 perce

Csorba Zsófia vb-bronzérmes C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
1 órája

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
1 órája

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
2 órája

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik