Kovács újabb sikere

S. Á.S. Á.
2009.06.07. 23:42
Címkék

Ha az idén Triatlon Tour versenyt rendeznek, akkor ott hideg, illetve eső fogadja a résztvevőket. Az első, Tiszaújvárosban rendezett forduló után a második, balatonfüredi állomáson is kibabrált az időjárás a triatlonistákkal. A tervezett 13.30-as rajt másfél órát csúszott a viharos idő miatt, és bár az esőzés később sem állt el, a szél mérséklődött, így végre elrajtolhatott a mezőny. Az olimpiai távú verseny érdekessége az volt, hogy egyben Európa-bajnoki válogatónak is számított, mindkét nemnél az első kettő kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

A férfiaknál a második számnak még egy nagyobb boly vágott neki, ám a futásra már csak hatan maradtak együtt. Végül a rutinos Kuttor Csaba nyerte meg a versenyt, de elképzelhető, hogy az Eb-részvételt már nem vállalja. A nők között öten egymáshoz viszonylag közel voltak a biciklizés elején, ám akárcsak a férfiaknak, nekik sem kedvezett a nedves, csúszós talaj, így a végén már csak hárman csatáztak. Kovács Zsófia egyből az élre állt, és nem is engedte ki kezéből a győzelmet. A 21 éves versenyző ezzel egyelőre százszázalékos az idei Triatlon Touron, miután az első, tiszaújvárosi fordulóban is ő végzett az első helyen.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
5 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
5 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
5 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
5 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
6 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
6 órája