Oroszlánok párbaja

2009.06.06. 01:40
Címkék

Pelé 1990-es jóslata, amely szerint előbb-utóbb lesz afrikai világbajnok is, annak idején elsősorban két válogatottra volt érvényes: a nigériaira és a kamerunira. Mint ismert, egyelőre nincs a „fekete kontinensről” érkező királya a sportágnak, és a két kiválasztottnak iparkodnia kell, ha 2010-ben legalább reménykedni akar a prófécia valóra váltásában. A döntő körben egyik társulatnak sincs rúgott gólja, és ponttal is csak Nigéria büszkélkedhet. Igaz, ahhoz az egyhez most könynyen jöhet három, mert a rivális Kenyát belső válság gyötri, a kapitány, a német Antoine Hey a fizetések csúszása miatt lemondott – ilyen előzményeket csak ritkán szokott csoda követni.

Kamerun szintén túljutott a kapitányváltáson, Otto Pfister utóda a legendás kapus, Thomas Nkono lett, akinek az oroszlánok harcán kell bemutatkoznia: a szelídíthetetlenek fogadják az Atlasz Oroszlánjainak becézett Marokkót. Az alapelv persze Nkonónál sem változott, továbbra is a légiósokra épít, elsősorban természetesen Samuel Eto’óra. A Barcelona támadója klubjában remek szezont futott (a trófeák mellé 30 bajnoki és 4 BL-gól is társult), a válogatottban sem panaszkodhat, elvégre a legutóbbi hat meccsén hat gólt szerzett – de azért egyedül rá pakolni a terheket nem éppen barátságos.

Még ha ő alighanem el is bírja.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
22 perce

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
41 perce

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
52 perce

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
1 órája

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
1 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 órája

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
1 órája

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2 órája