A tét a vb-részvétel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.06. 23:41
Címkék

„Lakat Karcsi bácsi mondta annak idején, hogy aki hét közben csak firkálgat, az a hét végén is rosszul teljesít. Azt nem tudom, hogy fordítva mi a helyzet, hiszen a srácok egész héten szépen írtak, de hamarosan kiderül” – fogalmazott Kovács Kálmán a világbajnoki selejtezőtorna vasárnapi rajtjára célozva.

A magyar strandlabdarúgó-válogatott szövetségi edzője azért bizakodhat is, hiszen két hete az olaszországi Európa-kupán negyedik lett a házigazdákat is legyőző csapata. Külön említést érdemel Szűcs László kapus, aki a római viadalon olyan jól teljesített, hogy szerződtette a Mare di Roma!

Ami a spanyolországi megmérettetést illeti: a magyar együttes Hollandiával, Izraellel és Svájccal került egy csoportba, és három vetélytársa közül kettőt kell megelőznie a továbbjutáshoz. Kovács Kálmán tizenegy tagú kerettel vág neki a tornának, a névsor érdekessége, hogy a jelek szerint a futsalválogatott egyik „őskövülete”, Szente Tamás a homokban is válogatott szinten bánik a labdával. A szombaton útra kelő delegációval tartott Dunai Antal is, aki részint csapatvezetőként, részint tolmácsként segít, s persze a helyismerete is sokat ér: az MLSZ alelnöke ugyanis a nyolcvanas évek közepén éppen a viadal helyszínén, Castellónban edzősködött.

„A legjobb nyolc közé jutás bravúr lenne tőlünk” – ismerte el Kovács Kálmán, aki úgy véli, hogy az első, azaz a hollandok elleni mérkőzés sorsdöntő lehet ebből a szempontból.

Mondhatni nincs más dolguk, csak szépen írni…

Legfrissebb hírek

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2 perce

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
3 perce

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
16 perce

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
26 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
39 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
54 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 órája