Vállalhatatlan célok

Vágólapra másolva!
2009.06.04. 22:33
Címkék
Lemondott Dragoljub Bekvalac. Az edző elégedett volt győri munkájával, a klubvezetőség is kiállt mellette, ám a jövőben a kupagyőzelem és bajnoki dobogó a cél, s ezt a szerb szakember nem tudja garantálni.

A télen érkező szerb szakember, Dragoljub Bekvalac irányításával az ETO a bajnokságban a 13. helyről a nyolcadikra tornázta fel magát, a Ligakupában elődöntőt játszott, de az áhított Magyar Kupa-győzelem elmaradt, ezért a nemzetközi porondra sem tudtak kilépni a zöld-fehérek. Az edző csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond.

„Nemcsak együttműködtünk, hanem barátok is lettünk a győri klub vezetőivel, így nagyon fájó volt meghozni ezt a döntést – fogalmazott Dragoljub Bekvalac. – Elégedett vagyok az elmúlt hónapok munkájával, de az eredménnyekkel már nem. Furcsa ezt kijelenteni, de egy játékos elcsúszása vagy egy elhibázott helyzet az edző sorsáról is dönthet. Természetesen beismerem, hogy sikertelennek is lehet értékelni az elvégzett munkát, hisz tény, nem nyertünk semmit. De azt is fontos kiemelni, hogy – meglátásom szerint – túl rövid időszak volt ez ahhoz, hogy sokkal jobb eredményt érhessünk el. Klement Tibor ügyvezetővel folytatott beszélgetésünk során elhangzott, hogy a jövőben is legalább a harmadik hely és a Magyar Kupa megnyerése a cél, de mivel ezt nem tudom garantálni, lemondok.”

Hogy a váltás valóban békésen zajlott, jelzi: a szakember majdhogynem meghívatta magát az ETO egy-két rangosabb mérkőzésére a következő szezonban, mert továbbra is szívből szurkol a zöld-fehéreknek. Ugyanakkor elismeri: több volt a csapatban.

„Ismét bebizonyosodott, a labdarúgás senkinek sem marad adósa: annyit kapsz a futballtól, amennyit adsz neki – folytatta a szakember. – Tisztában vagyok vele: én jelentettem ki, hogy megszerezzük a kupát, s mivel nem sikerült, nem teljesítettem az általam is megjelölt célt. Nem akartam kifogást keresni csak azért, hogy folytathassam a munkát. Speciális helyzet állt elő az ETO-nál, hiszen nyolc nemzetiség négy nyelven – szerbül, oroszul, magyarul, angolul – beszélt az öltözőben. Nem akarom támadni a labdarúgóimat, hiszen az eredményekért mindig a szakmai vezető felel. A főpróbákon jól szerepeltünk, de az előadáson mindig jött a csőd. A Ligakupában, a Magyar Kupában, sőt bátran mondhatom, a bajnokságban is meneteltünk, de amikor végre kiugró eredményt érhettünk volna el, nem voltunk képesek élni a lehetőséggel.”

Dragoljub Bekvalac szerint sokan támadták őt és a klub vezetőit, hogy középszerű játékosokat igazoltak a télen, de azt mondja, jól válogattak. Ám rendkívül sok volt a sérülés, meghatározó játékosok töltötték a pálya helyett a lelátón a tavasz nagy részét.

„A bajnokság végén megsérült Tokody Tibor kiesése volt a legfájóbb, aki több pozícióban is bevethető, kiemelkedő játékos, és akinek szereplésével a magunk javára dönthettük volna el a kupa sorsát. Egész mást lett volna a játékunk, de sajnos nem lehetett őt helyettesíteni. A Győr a kezem alatt is jó csapat volt, de soknak bizonyult a háromfrontos szereplés, és pályafutásom alatt ennyi folyamatos hiányzással még nem szembesültem egyetlen klubnál sem.”

Azért a sajtótájékoztató végén az addig diplomatikus edző csak kitért arra, hogy mégsem tudott annyira felhőtlenül dolgozni.

„Érdekes, a téli felkészülés alatt azt mondták a játékosok, nagyon nehéz edzésprogramot állítottam össze nekik. Később pedig néhány futballista véleményezte az edző, az ügyvezetőség és az elnök ténykedését is… A valódi profikkal nagyon jó kapcsolatom volt, de akadtak olyanok is, akikkel nem, ami elég a sikertelenséghez. Néhány lapban megjelent, hogy a vesztes kupadöntő után nevetgéltek a játékosok, hogy úgymond megbuktattak engem: ez biztos nem kitaláció, viszont nagy butaság volt részükről, hiszen csak később veszik majd észre, hogy ezzel saját maguknak ártottak.”

Dragoljub Bekvalac elmondta, szeretne visszatérni a magyar labdarúgásba, már kapott is ajánlatot, de az ETO miatt elutasítja, így érzi korrektnek.

Legfrissebb hírek

Csorba Zsófia Európa-bajnok C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
4 perce

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
21 perce

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
36 perce

Kipakolta szekrényét Hidi Patrik a BVSC-Zuglónál

Labdarúgó NB II
41 perce

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
58 perce

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
1 órája

Úszás: a legtöbb pont elsőséget, a legtöbb érem második helyet ért

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik