Természetesen Klement Tibor, az ETO ügyvezetője is értékelte az elmúlt hónapokat.
„Amikor a télen megállapodtunk a szerb mesteredzővel, Dragoljub Bekvalaccal, olyan két és fél éves szerződést írtunk alá, amely tartalmazza, hogy fél év után jogkövetkezmények nélkül fel lehet bontani – mondta Klement Tibor. – Már korábban kértük a vezetőedzőt, hogy írásos értékelést nyújtson be az elmúlt öt hónap munkájáról, amit Dragoljub Bekvalac a hét közepén meg is tett. Nagyon önkritikusan értékelt. Egy pohárhoz hasonlította az elért eredményeket, amely – az ő meglátása szerint – félig tele van. Mi meg azt mondjuk, az a bizonyos pohár igenis félig üres. Elismerjük, hogy a bajnokságban öt helyet javított helyezésén a csapat, a Magyar Kupában huszonöt év után döntőt játszhattunk, és a Ligakupában is az elődöntőig jutottunk. Tény, hogy fejlődött a csapat játéka, de nem nyertünk semmit.”
A vezetőség is hallott az edző és a játékosok nézetkülönbségéről, és Klement Tibor Dragoljub Bekvalac mellé állt.
„Amikor véget ért a bajnokság, hosszasan beszélgettem az edzővel, aki elmondta, több klubtól keresték, de amíg itt nem dől el a jövője, nem tárgyal senkivel. Csütörtök reggel aztán ismét asztalhoz ültünk, s ekkor felajánlotta, hogy kihasználja a szerződésében szereplő lehetőséget, és lemond. Bátran kijelenthetem, nagyon korrektül bánt a játékosokkal, és abban is biztos vagyok, egy labdarúgó sem áll ki a közvélemény elé, hogy hasonló önkritikát gyakoroljon.”
A klubvezető szerint az elmúlt öt évben csak az eredményeket hajszolták, aminek egyetlen bronzérem volt a gyümölcse. Ezen most változtatni kell.