Komolyan kell venni őket

2009.06.04. 22:33
Címkék

Hatalmas lelkesedéssel, szorgalmasan készült a héten a tatai edzőtáborban a Szlovákia elleni női vb-selejtezőre az olimpiai negyedik helyezett magyar együttes, amely pénteken a Felvidékre utazik, és a párharc első mérkőzését szombaton (20 óra, tv: Sport1) Simonyban (Partizanské) vívja ellenfelével.

„Példásan gyakoroltak a lányok Tatán, amiért dicséretet érdemelnek, hiszen az évad végén valamennyien fáradtan, néhányan pedig kisebb-nagyobb sérülésekkel érkeztek az edzőtáborba – mondta Imre Vilmos szövetségi kapitány. – Tisztességesen felkészültek a szlovákok ellen, akiket nem szabad lebecsülni, sőt nagyon komolyan kell venni őket. Csak így valósulhat meg az álmunk, hogy az olimpián járók újra eljussanak Kínába, akik pedig tavaly Pekingben nem szerepeltek, láthassák ezt a csodás országot a decemberi világbajnokságon. Szeretném, ha kettős győzelemmel kerekednénk a szlovákok fölé, de a legfőbb cél a továbbjutás.”

Bajnokok Ligája-győztesként és dán bajnokként érkezett Tatára a hajdani győri Kovacsicz Mónika, aki élete eddigi legnagyobb sikerét, a BL-diadalt a Viborggal érte el, s éppen az ETO ellen.

„Megünnepeltük a kupagyőzelmet, de nem maradt sok időnk a lazításra, mert az Aalborg ellen bajnoki döntőt kellett játszanunk – mondta a jobbszélső. – Azt is megnyertük, vagyis a Viborg nagyon eredményes évadot zárt. Hasonló folytatásban reménykedem a válogatottban, és erre jó esélye lesz csapatunknak Szlovákia ellen.”

Ezt a több légiósukat hazahívó szlovákok másként gondolják. Abban bíznak, hogy a szerintük tartalékos, a sérült Görbicz Anitát és Szamoránsky Piroskát, valamint a kapitánytól pihenőt kapó Pálinger Katalint nélkülöző magyar együttes ellen lehet keresnivalójuk. Imre Vilmos kapitány azonban jó pszichológus, és erre a fogadtatásra is felkészítette csapatát.

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
1 perce

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
4 perce

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
30 perce

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
58 perce

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
1 órája

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
1 órája

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
1 órája