Kabát Péter is kiszemelt

2009.06.04. 22:33
Címkék

Alaposan átalakulhat a Honvéd kerete a nyáron: a lehetséges távozók – Maróti Béla, Filó Tamás, Koós Gábor, Edouard Ndjodo, Kocsis Ferenc, Bojtor László és Zsolnai Róbert – mellett néhány kulcsjátékos is eladólistára került. George F. Hemingway a gazdasági szempontokat figyelembe véve több futballistától is kénytelen megválni, ugyanakkor a Honvéd tulajdonosa lapunk érdeklődésére elárulta, négy-öt meghatározó labdarúgót kíván a piros-feketékhez csábítani. Informá-nciónk szerint a tárgyalások már megkezdődtek az érintettekkel: Laczkó Zsolt, Kabát Péter, Hrepka Ádám és a Diósgyőr 23 éves középpályása, Lipusz Norbert is a kispestiek kívánságlistáján szerepel.

Kabát Pétert csütörtök estefelé már a Balatonon értük utol, az Újpest támadója a következő nyolc napot a pihenésnek szenteli. A csatár ugyan elismerte, hogy hallott a kispestiek érdeklődéséről, de nem tárgyalt még senkivel.

„Hallottam, hogy több helyről érdeklődnek irántam, ám konkrétum még nincs, s egy évig szerződés köt az Újpesthez – mondta Kabát Péter. – Ha rendeződne a helyzet mostani klubomnál, szívesen maradnék, de jó lenne, ha az anyagi problémákat elsimítanák, és nem tartoznának nekünk. Kispesten nevelkedtem, kilencéves koromban ott kezdtem el focizni, végigjártam a szamárlétrát, huszonegy éves koromig az összes korosztályos csapatban játszottam. Csak jókat mondhatok a Honvédról, ám hogy mit hoz a jövő, most még nem tudhatom.”

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
21 perce

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
40 perce

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
52 perce

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
1 órája

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
1 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 órája

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
1 órája

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2 órája