Ismét üres a kispad

Vágólapra másolva!
2009.06.04. 00:17
Címkék

A nagy kérdés a következő: ki ül a diósgyőri kispadon a következő szezonban?

A klub vezetősége és Gálhidi György februárban fél esztendőre szóló szerződést kötött, azzal a kitétellel, hogy a megállapodás két évvel meghosszabbítható. A tavaszi szereplés aztán nem sikerült túlságosan jól a DVTK számára, a csapat zsinórban elveszítette utolsó öt mérkőzését.

Ez pedig nem volt jó ajánlólevél a szakembernek, s nem is maradt el a bukdácsolás következménye: a DVTK és Gálhidi György nem hosszabbított szerződést. A Diósgyőr június 18-án kezdi el a felkészülést, az új vezetőedzőt a tervek szerint a felkészülés első napján mutatják be.

Dlusztus Imre ügyvezető a következőképpen indokolta a döntést: „A csapat szereplése elmaradt a várakozástól. A tavaszi botladozásban külső körülmények is szerepet játszottak, elpártolt mellőlünk a szerencse, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy a kialakult helyzetben nem lenne sok értelme a közös folytatásnak...”

Az ügyvezető elmondta még, hogy Tóth Mihállyal és Florin Pelecaci-csal közös megegyezéssel szerződést bontottak, s a következő idényben nem tartanak igényt Dario Simics játékára sem. A togói Euloge Ahodikpe kölcsönszerződése lejárt, az afrikai labdarúgó már el utazott Diósgyőrből. Elképzelhető, hogy mások is távoznak, ugyanis Djordje Kamber, Srdjan Sztanics, Borisz Milicsics, Gohér Gergő és Köteles László iránt érdeklődnek.

Gálhidi György saját bevallása szerint csalódottan állt fel a DVTK kispadjáról: „Korábban már jeleztem, amennyiben nem változnak meg a feltételek, aligha maradok. Az elmúlt időszakban sok gonddal kellett szembesülni, ráadásul az utóbbi napok történései arra utalnak, hogy a helyzet aligha javul. A vezetők a legjobb játékosokat el akarják adni, gondolom, szeretnének bevételhez jutni. Csakhogy így nem lehet csapatot építeni! A váltás nem lepett meg, ez a lehetőség benne volt a levegőben. Tisztességesen elköszöntünk egymástól, bennem csak a szép emlékek maradnak meg Diósgyőrből. Ugyanakkor nem tagadom, számomra kudarc volt ez a fél év, hiszen ennél sokkal jobb szereplésre számítottam. Jövőmről egyelőre nem tudok sokat mondani. Nagyobb a valószínűsége a külföldi munkavállalásnak, mint a magyarországi edzősködésnek.”

Legfrissebb hírek

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
12 perce

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
27 perce

Kipakolta szekrényét Hidi Patrik a BVSC-Zuglónál

Labdarúgó NB II
32 perce

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
49 perce

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
1 órája

Úszás: a legtöbb pont elsőséget, a legtöbb érem második helyet ért

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
1 órája

Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik