Meghiúsult álomdöntő

F. Z.F. Z.
2009.06.01. 22:48
Címkék

Alighanem sokakat tett boldogtalanná, hogy a fináléban az Orlando Magic lesz a Los Angeles Lakers ellenfele, miután a Keleti főcsoport döntőjének hatodik mérkőzésén 103–90-re legyőzte a Cleveland Cavalierst, és 4–2-re megnyerte a párharcot. A szakértők, a bukmékerek és a 66 győzelem mellett 16 vereséggel alapszakaszgyőztes clevelandiek is arra számítottak, hogy LeBron James és csapata az NBA aranygyűrűiért játszhat júniusban, de nem így lett, mert a Magic sokrétűbb és elszánt játéka 1995 után ismét a fináléba repítette a kék-fehéreket. A leginkább csalódott a közvetítő televíziótársaság és az egyik sportszergyártó cég lehet. Előbbi azért, mert az előzetes becslések szerint a Kobe Bryant–LeBron James csatára kihegyezett, ám elmaradt döntő minden idők egyik legnézetebb sorozata lehetett volna, utóbbinak pedig le kell nyelnie a békát, hogy a két szupersztárról előre elkészített és már többször levetített reklámjuk hamis…

Az Orlando és a Lakers párharca magyar idő szerint pénteken éjjel fél háromkor kezdődik Los Angelesben. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó sorozatot a Sport1 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
6 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
8 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
8 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
8 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
8 órája