Római császárság – avagy riport a BL-döntőről

+++alcím+++Puskás az álomcsapatban – Van Basten, Zidane, Eusébio nem fért beAz nem újdonság, hogy mindig a magyar vonatkozásoknál lyukadok ki, ha nemzetközi fociról van szó, de hogy az UEFA hivatalos kiadványai is mindig ezt tegyék, azt még nekem is nehéz megszokni. Nem is tudom, hányadik angol nyelvű fényképes cikket olvastam a BL-döntő programfüzetében arról a Guttmann Béláról, akiről egyébként pályafutásom során még fotót sem láttam egyetlen magyar újságban sem. Pedig minden idők tíz legjobb futballedzője közé választotta a World Soccer például tavaly is. Most Sir Alex Ferguson lemásolhatta volna többek (vagy inkább kevesek) között Guttmann és Kovács István ama bravúrját, hogy az említett urak kétszer egymásután nyertek csapatukkal BL-t. Béla bácsi a Benficával, Kovács az Ajaxszal. Sir Alex nem lesz a történelmi névsor tagja, a nagy futballmagyarok viszont továbbra is megdönthetetlen rekordokat tartanak. A mostani programfüzetben Puskásról azért volt fotó és cikk, mert az UEFA örök BL-válogatottjának a tagjává választották. (Nem rossz névsor, egyetlen aktív játékos van benne, s kimaradt mondjuk Zidane, Roberto Carlos, Ronaldo, Van Basten, Gullit, Rijkaard, Eusébio, Raúl, Sevcsenko, hogy csak néhány nagyágyút említsünk, miközben a Puskás-féle Realból hárman is bekerültek az álomtizenegybe: Kahn – Baresi, Beckenbauer, Maldini – Gerrard, Di Stéfano, Gento, Best – Dalglish, Cruyff, Puskás. Persze, van alapja Öcsi bácsi kerettagságának, 41 BL- (BEK-) meccsen 36 gólt lőtt, háromszor volt a sorozat győztes csapatának tagja, az 1960-as döntőben 4, az 1962-esben pedig 3 gólt szerzett.+++alcím+++Magyarok mindenüttVan aztán összehasonlító, elemző írás – fotókkal – Zidane és Puskás döntőbeli felső sarkos góljáról, amelyeket egyaránt a Real győztes csapatának tagjaként lőttek, s ugyanannak a glasgow-i stadionnak ugyanabba a kapujába, ugyanabba a pipába. De Puskás és Guttmann mint kvízkérdés is szerepel, a Barca kapcsán természetesen felbukkan a kiadványban az 1961-es döntő is a gólszerzők, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán nevével, Kubala László említésével. Aztán külön anyag a Panathinaikosz 1971-es meneteléséről (az edző ugyebár Puskás Ferenc volt), s még korántsem soroltuk fel a 2009-es hivatalos programfüzet minden magyar vonatkozását. Mindezt csak azért említem, mert e cikksorozat hozzászólásaiban is gyakran előkerül: ugyan miért kell állandóan a régieket emlegetni, a múlt már nem érdekes, akkoriban nem is tudtak futballozni. Nos, tessék kérem az UEFA-nál reklamálni: mit akar állandóan ezzel a Puskással meg Cziborral…+++alcím+++Róma előlünk szerezte meg az olimpiátS ha már a magyar vonatkozásoknál tartunk, bizony kikívánkozik belőlem, ami a programfüzetből is kimaradt: a Stadio Olimpicót a magyar válogatott vendégszereplésével avatták fel 1953 tavaszán. 3:0-ra nyertünk Puskás (2) és Hidegkuti góljaival, s ezzel a győzelemmel hódítottuk el az Eb elődjeként elismert Európa-kupát.Tavaly Moszkvában volt a BL-finálé, azt a stadiont is Puskásék avatták, ugyancsak győzelemmel, 1956-ban (1-0, góllövő Czibor…). Mindebből az következne, hogy az 1953-ban átadott Puskás Ferenc Stadionban is BL-döntőt kellene végre rendezni. Igen ám, csak miközben Moszkvában és Rómában folyamatosan fejlesztették és többször felújították a stadiont, nálunk természetesen semmi sem történt. Már a kezdet kezdetén lépéshátrányba kerültünk, noha a focink akkor még mindenkiénél jobb volt. A Népstadion és a római stadion is azért épült, hogy otthont adhasson az 1960-as olimpiának. A történelemből tudjuk, hogy a bravúr nem nekünk sikerült… A két komplexum olyannyira egyidős, hogy még stílusában, építészetében, a környező létesítményekben is rendkívül hasonló. Már-már azt mondanánk: Sztálin-barokk. Az itteni szobrok is elég riasztóak, de azért a római létesítményegyüttes nem annyira gáz, mint mondjuk nálunk a szoborpark a stadionnál. Nos, a sok hasonlóság közepette az az igazán fájó, hogy Rómában ez már a negyedik BL-döntő volt, s közben futball Eb-t és világbajnokságot is rendeztek Olaszországban, a döntő helyszíne pedig mindannyiszor ez a pálya volt.+++alcím+++Hrutkának lett jegye, de Jámbor fejlesztési igazgató rejtélyesen eltűntNo, ennyit az előzményekről. S hogy mi volt tegnap? Természetesen az, hogy kimentem a BL-döntőre, pedig egyáltalán nem igaz, hogy minden út Rómába vezet. Nápolyi átszállással és vonatozással sikerült megközelítenem a helyszínt, s ez, mint később kiderült, még vagy tíz kilométeres gyaloglásra kényszeríti az embert, ha meg akarja találni az akkreditációs központot, majd az ettől fényévnyire lévő sajtóbejáratot az olimpiai központ túloldalán.Már Ferihegyen találkoztunk Hrutka János játékosügynökkel, akinek elévülhetetlen érdeme még játékoskorából, hogy irgalmatlan pipát lőtt szabadrúgásból Romániának a Népstadionban. El is felejtettem megkérdezni tőle, igaz-e a legenda, mely szerint Varga Zoltán tanította meg neki a helyes technikát, amelyet aztán sikerrel alkalmazott szabadrúgásoknál, például az angolok elleni válogatott meccsen is. Egy pillanatra feltűnt ugyanis a repülőtéren Jámbor László, az MLSZ (a magyar sport történetének legkülönlegesebb titulusával bíró) sportágfejlesztési igazgatója, s ez bénítólag hatott mindannyiunkra. Zavarodottságunk csak fokozódott, amikor a kosáredzőből lett rehabilitációs tréner, majd sportágfejlesztési igazgató – miután minden kétséget kizáróan becsekkolt ugyanarra a járatra, amelyre mi –, egyszer csak eltűnt, s többé nem is került elő, sem a tranzitban, sem a gépen, de még Nápolyban, a csomagok közül sem. Így aztán újabb rejtélye van a magyar labdarúgásnak, ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint a mexikói 6–0. Hova tűnt Jámbor László, az MLSZ sportágfejlesztési igazgatója, aki szemtanúk állítása szerint szerdán a BL-döntőre indult, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a sportágfejlesztéshez? Lehet, hogy végül csak a Malév-pályára ment? (De ha már a magyar vonatkozásoknál tartunk, Jámbor például volt már BL-győztes csapat szakmai stábjának tagja, az 1995-os Ajaxnál Louis van Gaal csapatába tartozott, s egy évre rá, éppen Rómában BL-ezüstöt is nyert az az Ajax).Hrutkáék amúgy belépő nélkül indultak el Pestről, s lám, aki keres, talál, sógorával együtt sikerült bejutniuk a Barcelona–Manchester álomdöntőre.+++alcím+++Álomdöntő – álmos döntőA párosítás valóban parádés meccset ígért, de csak azért lett álomdöntő belőle, mert a korai gépindulás miatt az ember szeme valóban le-le csukódott a játék egyes szakaszaiban. De ezen ne tessenek felháborodni, emlékszem, én már azon a skóciai döntőn is el-el aludtam, amikor Zidane a korábban említett parádés kapásgólt szerezte.Hiába, ha nem vagyunk érdekeltek legalább egy játékvezető révén, s nem vagyunk fanatikus Manchester- vagy Barcelona-drukkerek, valljuk be, egy BL-döntő tud kifejezetten rossz meccs is lenni. No, a tegnapi nem volt éppen az, de ha visszagondolok a két évvel ezelőtti Milan–Liverpool döntőre (nem a 3–3-asra!), hát az olyan pocsék meccs volt, hogy még. Az is biztos, hogy magyar újságíróként egyre kijjebb és kijjebb szorul az ember a lelátón, örülhetünk, hogy egyáltalán kapunk még akkreditációt, asztal és monitor az idén már nem járt, s általában is igen gyengére sikerült a szervezés sok tekintetben, de ezzel most nem untatom önöket.A meccs előtt a legjobb abba a szállodába menni, ahol az UEFA berendezkedett, ahol az európai szövetség vezetői, stábja és meghívottjai laknak egy BL-döntő alkalmával. Így tettem ezúttal is, már csak azért is, hogy találkozzam dr. Mezey Györggyel, az UEFA által a fináléra felkért szakmai elemzőcsoport tagjával és Varga Sándorral, Andy Roxburgh UEFA-technikai igazgató tanácsadójával, aki egykor maga is edző volt Valerij Lobanovszkij, majd Mezey stábjában, de ma már mint játékosügynök ismert a világban.A gép forog, az alkotó pihen– Johansson elbóbiskoltItt ilyenkor minden asztalnál, minden sarokban a futballvilág meghatározó szereplői beszélgetnek, iszogatnak, készülnek a mérkőzésre. Itt fotóztam le a szundikáló Lennart Johansson tiszteletbeli UEFA-elnököt, aki másfél évtizede kitalálta és felépítette a BL hihetetlenül sikeres rendszerét, s Roman Abramovicsot is, aki mellé csak azért álltam oda (az ilyen fényképezkedési akciókkal szemben bennem lévő zsigeri idegenkedés ellenére), hogy önök meggyőződhessenek róla, a kép eredeti. Azt híresztelik ugyanis, hogy Abramovicsot lehetetlen megközelíteni, fotózni pedig szinte csak lesből és nyilvános eseményeken, távolról lehetséges, annyira elzárkózó. Amikor a Chelsea tulajdonosa lett, sokáig egyszerűen senki sem tudta, hogy néz ki, a lapok pedig jutalmat ígértek annak, aki végre lekapja. Nos, magam ezúttal nem tettem mást, csak egy mellette álló úr határozott lebeszélése ellenére (no chance!) megkérdeztem Romantól, vállalna-e egy közös fotót. Ő barátságosan biccentett, s miután valakinek telefonon megbízást adott egy olajmező, egy Formula–1-es csapat vagy egy aranylabdás játékos megvásárlására (az oroszom már nem a régi, csak azt értettem, hogy „davaj!”), oda is állt a képre Sziágyi László kollégámmal és velem. A gépet pedig a mogorva úr kezébe nyomtam, hogy fotózna ő. Azt persze nem lehet állítani, hogy Roman arca belül kavargó érzelmekről és meghatódottságról tanúskodna, s hogy hasonló érzések öntötték el a lelkét most, hogy közvetlenül az NSO hasábjaira kerülhet, mint amikor Csukcsföld kormányzójának választották, de a mítoszt sikerült szertefoszlatni: Roman Abramovicsot le lehet fotózni anélkül, hogy testőrsége azonnal likvidálná az embert. Azt persze be kell vallanom, hogy az Abramoviccsal együtt a BL-döntőre érkező csinos, fekete hajú hölgyet nem mertem fotografálni… +++alcím+++Szegény AbramovicsAz orosz-angol mágnás már-már sajnálatraméltó volt egyébként, nem csak a gazdasági világválság miatt, hanem azért is, ahogyan a tavalyi moszkvai majdnem siker után most csapata nélkül kellett a fináléra érkeznie, s hasonló szánalmat ébresztett az ugyancsak a Hilton Cavallieri parkjában, szintén nővel a karján sétálgató Frank Rijkaard is, aki a családi program és a Telki edzőközpont avatása helyett három éve ilyenkor maga is BL-döntőre készült, s éppen a Barcelonával, amely aztán vele kezdett hanyatlani, s nélküle tért vissza a csúcsra.Említésre méltó még az az úr, aki Nagy László, a Barcelona magyar válogatott kézilabdázója mezében érkezett a meccsre, s az is, hogy megmagyarázhatatlan módon – a BL-döntő VIP-cateringjét szolgáltató német cég jóvoltából – a Stadio Olimpicóban ettem eddig a legjobb paprikás csirkét nokedlival (hiteles fénykép mellékelve). Csak a szabolcsi csemegeuborka hiányzott kicsit.A meccsen szembetűnő volt, hogy a Barca mindjárt az elején kétszer egymásután teljesen összezavarodott attól, hogy képtelen kihozni a labdát, s játékosai úgy lőtték ki céltalanul az oldalvonalon túlra, hogy azért mondjuk Kecskeméten feddés jár az edzőtől és a közönségtől. Már éppen arról beszéltünk, hogy a spanyolok nincsenek is a pályán, amikor első kontrájukból Eto’o gólt lőtt, gyarapítva a BL afrikai illetőségű gólszerzőinek nem túl hosszú listáját. Beugrott, amit Göröcs János mondott róla néhány hete: „Nem tud futballozni, de sok gólt rúg.” Göröcs persze mondhatja, mert ő minden érdemi vélemény szerint tudott futballozni, s a szerdai Eto’o-produkcióra lényegében igaz is a megállapítás.+++alcím+++A kis Messi nagy fejeseSokan mondták előzetesen, hogy Ronaldo és Messi teljesítménye dönt majd. Nos, ha így lett volna, a Manchesternek az első félidőben 3–0-ra kellett volna vezetnie. Christiano Ronaldo minden akcióban benne volt, mindenhonnan lőtt, kötényeket osztogatott, szabadrúgásokat harcolt ki és végzett el. Gól közelébe azonban nem jutott, s a váratlanul vezetéshez jutó Barcelona győztes pozícióból már igazán kegyetlen ellenfél. A Manchester ugyanakkor többek szerint idei legrosszabb játékával rukkolt elő, bár erről talán a meccsen szintén jelen lévő Roy Hodgson és a vörösöknek gólt ollózó Gera Zoli is tudna mesélni annak apropóján, hogy a Fulham bizony legyőzte a Premier League-ben a későbbi bajnokot. Aztán mégiscsak Messi tette fel a pontot az i-re, ahogyan igazi klasszishoz méltóan, váratlanul fejelt egy gólt Xavi Hernández (ő lett a meccs embere Mezeyék választása alapján) pazar labdájából. A hórihorgas Van der Saar (197 cm) csak leste, hogy a csaknem harminc(!) centiméterrel (169 cm) alacsonyabb argentin átfejeli fölötte a labdát.+++alcím+++Guardiola, az új edzőfenomén?Nem volt olyan óriási ezen a meccsen, de a Barcalona sorozata igenis az volt az idén. Ami nem sikerült Kubaláéknak, majd Cruyfféknak, sem Sztoicskovéknak, az összejött Messiéknek, s a csapat egy részének már másodszor, Puyolnak, a csapatkapitánynak például, akinek jószerével nem volt jó megmozdulása ezen a napon. És minden összejött Josep Guardiolának is, aki rendkívül rokonszenvesen nyilatkozott a meccs utáni sajtótájékoztatón, de kérdés, hogy ilyen rajt után mit érhet még el a szakmában, s képes lesz-e tartani a szintet, amelyet saját magának elképesztően magasra tett az idei szerepléssel. Persze, voltak már olyanok ugyebár, akik bizonyították, hogy akár kétszer egymásután is meg lehet nyerni a BL-t, ugyanazzal a csapattal… Igazán bizarr lenne, ha jövőre Madridban újra a Barcelona nyerne.Azt persze mondani sem kell, hogy az angol nyelvű kérdésekre Guardiola angolul válaszolt.A Hiltonban hajnalig nevetgéltek az UEFA felszabadult alkalmazottjai, Roy Hodgson pedig tökéletes angol udvariassággal azzal mondott jóéjszakát: Gera Zoltán remekül szerepelt a bajnokságban, és minden remény megvan rá, hogy az új idényben még ennél is jobb lesz…Szöllősi György (Róma)+++Képalák, a képek számozásának sorrendjében+++0. Hrutka János is útra kelt, hogy a helyszínen nézze meg az álomdöntőt1. A római pályaudvar Nike-boltjában a számukra szerencsés párosításnak köszönhetően a próbabábukat is a döntő jelmezébe öltöztették2. Két olasz futball-legenda a Hilton parkjában: Fabio Capello (balra) és Dino Zoff3. A megbonthatatlan szovjet–magyar barátság, avagy mindent lehet, csak akarni kell4. A pillanat, amelyre tökéletesen illik a madáchi idézet: „A gép forog, az alkotó pihen” Néhány órával a Bajnokok Ligája-döntő előtt az egész gépezet beindítója, a már nyolcvan év fölött járó svéd Lennart Johansson, volt UEFA-elnök kicsit pihenget a hotel halljában a meccsre indulás előtt5. Ez meg kicsoda lehet magyar felirattal a meccsre igyekezők tömegében? A Barcában kézilabdázó Nagy Laci?…6. …Nem, csak a meze. Ez a katalán úr büszkén mutatja, hogy Laci neki személyesen dedikálta a dresszt, így abban jött a focisták döntőjére is7. A Manchester-szurkolók hatalmas koreográfiája a klubtörténelem óriása, Sir Matt Busby előtt tiszteleg 8. Nagy a felhajtás a kezdés előtt9. Nicsak, ki van itt! Nálunk már lassan ő is családtag lesz: kapitányunk, Erwin Koeman öccse, Ronald a római lelátón, az ifjabbik Koeman futballistaként többre vitte testvérénél. Bombagólja egykor a Barca első BL-győzelmét jelentette10. A meccs után nem csak az élmény maradandó, hanem a töméntelen szemét is11. Ezzel kellett volna kezdeni, nem a párolt zöldséggel. Hamisítatlan paprikás csirke nokedlival a Stadio Olimpico sajtóközpontjában – ki érti ezt? Talán Kovács Pista bácsiék emléke előtt tisztelegnek a szakácsok is? Az alkalomra gyártott Heineken pedig a holland futball nagysága előtt12. Ez a távol-keleti kolléga talán éppen azt jegyzi fel: Eto’o remek cselekkel játszotta magát tisztára…13. Kollégák a sajtótribünön a meccs után: Csillag Péter (balra, Nemzeti Sport), Szilágyi László (stop.hu)14. Igen, ez a busz az a busz. A fedélzetén a friss BL-győztesek gyülekeznek tusolás után15. Mindenki őket akarja látni, fotózni…16. A szélvédő mögött ott a BEK-serleg (igen, a felirat még mindig az: Bajnokcsapatok Európa-kupája, persze franciául) – a vezetőt zavarja a szabad kilátásban17. Kis betekintés a világ talán legjobb csapatának buszába. Hátul a futballisták, elöl a stábtagok és egyéb bennfentesek18. Balról: Larisza Varga (Sándor felesége), Roy Hodgson (a Fulham menedzsere) és Varga Sándor, a legmagasabb körökben mozgó magyar játékosügynök a BL-döntő éjszakáján az UEFA hoteljében