Az utolsó nekifutás

2009.05.29. 23:50
Címkék

Azt, hogy mennyire tart a Bordeaux a Caen elleni utolsó bajnokitól, jól jelzi, hogy a héten edzésbe állt Wendel, a brazil játékmester is, aki az áprilisi Ligakupa-döntőn „egész idényre szóló” lábsérülést szenvedett. A tét óriási: ha a Girondins legalább egy pontot szerez szombat este, biztosan bajnok – ha viszont kikap, miközben a Marseille legyőzi az Európa-ligára hajtó Rennes-t, elveszíti az aranyat. Laurent Blanc csapatának helyzetét nem könnyíti meg, hogy a Caen a bennmaradásért harcol, és csak győzelem esetén tartja meg biztosan élvonalbeli tagságát. A normandiaiak felkészülése nem volt zavartalan, hiszen szálláshelyet kellett váltaniuk, mivel a hoteljükben új típusú influenzában megbetegedett vendégre bukkantak (a Barack Obama amerikai elnök látogatását előkészítő tengerentúli delegáció egyik tagja a vírusgazda).

Szomorú érdekessége a fordulónak, hogy a bajnoki örökrangsort vezető Saint-Étienne (10 aranyérem) és a holtversenyben második Nantes (8) közül az utóbbi szinte biztosan kiesik, és a „zöldeknek” sincs saját kezükben a sorsuk.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
12 perce

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
18 perce

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
20 perce

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
31 perce

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
38 perce

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
50 perce

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
54 perce

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
57 perce