Nyugati csúcsrangadó

2009.05.28. 23:23
Címkék
Rangadót rendeznek szombaton az NB II Nyugati csoportjában. A harmadik helyezett Lombard Pápa Termál FC a második Pécsi MFC-t fogadja, s mivel az MLSZ fellebbviteli licencadó testülete elutasította a Gyirmót SE kérelmét, jelen állás szerint a listavezető akkor sem szerepelhetne az élvonalban, ha megtartaná az első helyet. Ezért a Pápa– Pécs mérkőzés a feljutásról is dönthet.

Amikor a vártnál gyengébb őszi szereplés után Véber Györgyöt nevezték ki vezetőedzőnek, senki sem gondolta komolyan Pápán, hogy az edzői tapasztalattal alig rendelkező szakember keze alatt néhány hónap alatt egy sikerre éhes, lendületes, támadófutballt játszó csapat formálódik. Pedig ez történt. Ezúttal a téli igazolások is kiválóan sikerültek, az új játékosok (Bárányos Zsolt, Bali Péter, Heffler Norbert, Nagy Sándor, Sarus Balázs) gyorsan beilleszkedtek, és meghatározó tagjaivá váltak a Lombardnak. Visszatért a rég elvesztett önbizalom, hit, játékkedv, és a korábbi újpesti kedvenc irányításával fantasztikus tavaszi menetelésbe kezdett a Pápa. Tizenkét találkozóból tizenegy győzelem (többször határozott játékkal és imponáló, 37–5-ös gólkülönbséggel), az egyetlen szépséghiba a kozármislenyi döntetlen, de így is sikerült jelentős hátrányból a vezető Gyirmót, Pécs duó mögé fölkapaszkodnia.

Véber György, a pápaiak szakvezetője természetesen bizakodva várja az összecsapást.

„Januárban kitűzött célunk és azóta elvégzett munkánk méltó megkoronázása lehet a Pécs elleni siker. A lélektani előny nálunk van, épp ezért felszabadult, közönségszórakoztató játékot és győzelmet várok” – mondta Véber György.

A mecsekaljai piros-feketék az őszi etap végén kilenc ponttal szereztek többet pápai vetélytársuknál, ám a tetemesnek tűnő előny a rangadó előtt kettőre zsugorodott. Pedig a PMFC is jól teljesített a tavasszal, a tatabányai vereség mellett három döntetlen ugyan becsúszott, de a többi mérkőzést gond nélkül hozta a csapat, ráadásul Róth Antal leváltása után Botos Antal irányításával sorra kiütéses győzelmet arat az együttes. Vagyis a két kitűnő formában lévő gárda ki-ki mérkőzése vérbeli rangadót ígér. Botos Antal szerint is az év mérkőzése következik az NB II-ben.

„Miközben a Pápával rivalizálunk, mindkét csapat maga előtt tolja a Gyirmótot, hogy aztán majd a zöld asztal mellett dőljön el a feljutás. Pécs és Pápa is felkészült az élvonalra, s mivel két jó csapat mérkőzik, a semleges nézők sem unatkoznak majd. Kár, hogy egyik televíziós csatornát sem érdekli az összecsapás...” – vélekedett a PMFC vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
1 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
19 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
20 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
50 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
56 perce

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája