Már készült összetörni minden ütőjét

2009.05.28. 23:23
Címkék

Mi volt a győzelem kulcsa?Mi volt a győzelem kulcsa?

Ilyenkor az nyer, aki többet kockáztat, bátrabb, agresszívabb, jobban bízik magában, ez pedig most én voltam.

Ez is volt a taktika – többet kockáztatni?

Bammer az egyik legjobb védekező játékos a mezőnyben, úgyhogy tudtam, ha én nem nyerem meg magamnak a pontokat, ő nem fog segíteni rajtam. Ha hosszú labdamenetekbe bonyolódtunk, azokból ő jött ki győztesen, ezért igyekeztem sokszor fellépni a hálóhoz, gyorsítani a labdameneteket, és az alapvonalról is bátran céloztam az ő szerváinál is.

Amikor azonban mérkőzéslabdánál adogatott öt négynél, mintha elszállt volna a bátorsága.

Éreztem, hogy nem játszom elég agresszívan, de akkor még nagyon izgultam, és nem tudtam változtatni ezen. Utána arra gondoltam, Úristen, ha itt kikapok, összetöröm az összes ütőmet.

Bammer meccslabdájánál viszont szerencséje is volt, kétszer is a hálón pattant meg a labda.

Az semmi, de nem is tudtam, hogy ez mérkőzéslabda volt, olyannyira csak a következő pontra figyeltem – a meccs után mondta az edzőm, én meg csak mosolyogtam.

Kilenc nyolcas vezetésnél már megnyugodott?

Tudtam, mit kell tennem, milyen ütésekre van szükség, el is vállaltam őket, és sikerült is kivitelezni mindet.

A következő ellenfele Szvetlana Kuznyecova lesz.

Nagyon erős játékos, és az első két mérkőzése alapján úgy tűnik, jó formában is van. Ellene is ugyanezt a bátor teniszt kell játszanom – majd meglátjuk, mire lesz elég.

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
5 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
22 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
23 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
53 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
59 perce

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája