Janics az egyikbe, Kovács a másikba

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.05.28. 23:23
Címkék
Napról napra többet tudunk meg arról, hogy kik és miért éppen ők alkothatják majd a női kajak négyest a szegedi vk-n. Minthogy a negatív hírverés is hírverés, az elmúlt napok vitái után (kötelező-e Szolnokon edzőtáboroznia Kovács Katalinnak, Kozák Danutának és Janics Natasának?) alighanem még többen lesznek kíváncsiak a jövő vasárnap 15 órától rajtoló 500 méteres döntőkre, köztük a női kajak négyesek csatájára Kovács Katalin és Janics Natasa részvételével, de más-más hajóban.

Mint kiderült, Janics Natasa viszonylag kevés információ birtokában is jól tudta szerdán: csütörtökön döntenek arról, hogy ő vagy Kovács Katalin ülhet-e be az első számú magyar egységbe a világkupán Paksy Tímea, Benedek Dalma és Kozák Danuta mellé-mögé. Tisztázódott: tolóembert kerestek a térben is negyedik pozícióba, az első három, amint az a szövetség közleményéből kiderült, adva volt – mégpedig a korábbi rangsoroló egyéni eredményeit figyelembe véve. Storcz Botond szövetségi kapitány elmondása alapján így az egyesválogató győztesének, Benedek Dalmának biztos volt a helye, akárcsak a másik két dobogósnak, Kozák Danutának és Paksy Tímeának. Negyedikként és ötödikként Kovács és Janics haladt át a célvonalon, ami tény, miképpen az is, hogy Paksy világéletében vezérevezős volt (mint 2005-ben a Képes Sportban elmondta, termete miatt máshonnan el sem éri a vizet). Ez az ülés így már nem lehetett Kovácsé, aki, akár a kettest, akár a négyest nézzük, szintén legelöl szokott helyet foglalni. Mögöttük persze lehetne ide-oda rakosgatni a versenyzőket, de az is tény, hogy hátul Janics Natasa nagyon hatékony, amit olimpiák, vb-k bizonyítanak. (Ha kettesben szerepelnek Kováccsal, mindig mögötte lapátol, így alkotják öt éve a világ leggyorsabb hajóját, s így indulnak Szegeden is.)

A kapitány nyilatkozata alapján tolóembert kerestek, erre pedig, mint többször is bizonyította, Janics alkalmasabb. Vagyis Paksy, Benedek, Kozák és Janics lesz az első számú egység négy tagja, a második számúé pedig Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, Medveczky Erika és Csipes Tamara. A Janics-féle négyest Fábiánné Rozsnyói Katalin, a Kovács-félét Csipes Ferenc készíti fel.

Legfrissebb hírek

Nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását

Atlétika
7 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
16 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
22 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
30 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
37 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája