Csak az élvonalért hagyná el otthonát

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.05.28. 00:44
Címkék
A Watford felemásan szerepelt a másodosztályban, ám az edzőváltás után jöttek a jó eredmények, s Elton John egykori klubja stabilan megmaradt a középmezőnyben, a 24 csapat között a 13. helyen végzett. Az előrelépés jelentős mértékben Priskin Tamás érdeme: a magyar válogatott keretébe visszakerülő csatár 36 meccsen 14 gólt szerzett, a ligában 32/12 a mutatója.

Hogyan értékelték a Watford vezetői a bajnoki szezont?

Miután nagyon gyengén kezdtünk, a végén mindenki boldog volt, amikor megragadtunk a középmezőnyben – mondta a június 27-én még mindig csupán a 23. életévét betöltő Priskin Tamás.

Az ön teljesítménye is ugrásszerűen feljavult a novemberi edzőváltást követően. Mit csinálnak másként Brendan Rodgers irányításával, mint Aidy Boothroyd regnálása idején?

Először is Brendan Rodgers teljes mértékben bízik bennem. Ez nagyon sokat számít, mert eddigi három watfordi idényem közül ez volt az első, amelyben sok lehetőséget kaptam, a meccsek döntő többségén pályára léphettem. Ez eddig nem így volt. Másrészt az egész csapat másként játszott Rodgersnél, mint Boothroyd vezetésével. Korábban íveltünk, és erőből futballoztunk, most sokkal többet van a labda a földön, sokkal többet passzolunk, így én is sokkal több labdát kapok.

Sokkal több gólt is szerzett. Önnél csak Tommy Smith volt eredményesebb a csapatban, három góllal ért el többet, de negyvenkilenc meccse volt rá, és csak a bajnokikon talált be. Ellentétben önnel, aki szerzett gólt a bajnokságban, a Ligakupában és az FA-kupában is. Utóbbi sorozatban a legjobb tizenhat között Petr Cechnek, a Chelsea kapusának is betalált.

Örülök, hogy sikerült, de sokkal boldogabb lettem volna, ha továbbjutunk a legjobb nyolc közé. Ám sajnos kikaptunk három egyre. Egyébként nem teszek különbséget a góljaim között, mindegyiknek nagyon örülök.

Jó formáját látva a tavasszal menedzsere, Vörösbaranyi József azt mondta, szerinte önt a nyáron elviszi egy jobb csapat. Van-e valami konkrétum ez ügyben?

Nincs. Június huszonkilencedikén a Watfordnál kezdem el a felkészülést, amelyhez még egy évig szerződés köt, s a klub meg akarja hosszabbítani.

És ön szeretné?

Ha első osztályú klub hívna, minden bizonnyal meggondolnám. Angliában mindenkinek az az álma, hogy a Premier League-ben szerepeljen, ám az az igazság, hogy megszoktam a watfordi életet. Eleinte furcsa volt, főleg az időjárás meg az ételek. De ezek egyformák egész Angliában. Viszont harmadik éve élek Watfordban, otthon érzem magam, és az edzőm is bízik bennem. Meglátjuk, mit hoz az élet – ha visszamegyek, tárgyalunk.

Amíg visszamegy, gondolom, élvezi a szabadságot.

Így van, bár mostantól már készülök a következő idényre. Hetente háromszor futok, egyéni edzésterv alapján készülök Győrben, s egyhetes nyaralást tervezünk Tenerifére, ott sem hagyom ki a futást. Nem lehet felkészületlenül visszamenni Angliába.

Gera Zoltánnal meglehetősen közel laknak egymáshoz. Szoktak találkozni?

Zolival a válogatott keretben szoktunk találkozni. Akivel mindennap beszélek, az válogatottbeli szobatársam, Fülöp Marci, ám ő az ország túlsó felén futballozik, így marad a telefon…

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
21 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
36 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
48 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája