„Apám vére az én vérem”

2009.05.28. 23:23
Címkék
Nem Samuel Eto’o nyújtotta a legjobb teljesítményt a Barcelona játékosai közül, mégis az ő nevéhez fűződik a legfontosabb mozzanat: a 10. percben szerzett góljával gyökeresen megváltozott a játék képe, a katalánok varázsütésre átvették a játék irányítását. A mérkőzés után furcsa gólörömére is magyarázatot adott a kameruni támadó.

El tud képzelni ennél tökéletesebb mérkőzést?El tud képzelni ennél tökéletesebb mérkőzést?

Nehezen. Ilyen döntőről álmodik minden játékos, és a lehetőséggel nagyszerűen éltünk, csodálatos érzés BL-győztesnek lenni.

A találkozó eseményeit tekintve egyértelműnek tűnt, hogy a gólja révén jött elő a szellem a palackból, a manchesteriek szorítása egyszer csak véget ért. Ön is így látta?

Hogy az én gólom változtatta-e meg a játék képét, nem tudom, és nem is kívánom eldönteni. Annyi bizonyos, hogy fontos találat volt, és természetesen nekem különösen kedves.

Ünnepelte is, mégpedig igen furcsa módon.

Az ilyen pillanatokban sokszor hirtelen nem is tudja eldönteni az ember, miként fejezze ki a boldogságát. Az első gondolat, ami az eszembe jutott, hogy van Isten, van igazság.

Sokan nem értették, miért ütögeti a karját, miközben a szögletzászló felé szalad. Jelentett valamit a mozdulat?

A lelátón ott ült az édesapám, neki szólt az üzenet, és a győzelmet is neki ajánlom. Nálunk ez a gesztus azt jelenti: egy vérből valók vagyunk, vagyis apám vére az én vérem.

Mi volt a baj az első tíz percben, miért nem tudott kibontakozni együttese?

Erre nem nagyon tudok válaszolni. A korán szerzett vezetés mindenesetre jót tett nekünk, megnyugtatta a csapatot, és lehetőséget teremtett arra, hogy végre elöl tartsuk a labdát, és a támadásokra összpontosítsunk. Innentől kezdve már egyenes út vezetett a győzelemig, amit szerintem teljesen megérdemeltünk.

Bajnokok Ligája, bajnokság, Király-kupa: mit jelent a Barcelona számára a triplázás?

Hihetetlen, amit a csapat elért ebben az idényben, nehéz erre szavakat találni. A magam nevében csak annyit mondhatok, boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy részese és elősegítője lehettem ennek a ragyogó sikersorozatnak.

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
4 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
21 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
23 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
52 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
59 perce

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája