Fenn, a csúcson

A Diósgyőr elleni 3–2-es győzelemmel története negyedik aranyérmét szerezte meg a DVSC-TEVA, ám ez volt az együttes első bajnoki elsősége debreceni szakember irányításával: az első két diadal idején Supka Attila, a triplázáskor pedig a cseh Miroslav Beránek volt a szakmai munka első számú irányítója. A stábban mindháromszor ott volt Herczeg András, s így tevékeny részt vállalt a címekből, de most az ő kezében összpontosult az irányítás – segítőivel (Bücs Zsolttal, a szerb Zoran Szpisljakkal és a kapusedző Mező Józseffel, valamint Bartha Csaba sportigazgatóval) egyéves szünet után újra a csúcsra vezették a Lokit.

Azt tartják, hogy a sikeres utánpótlásedzőkből ritkán lesz a felnőttekkel is eredményesen dolgozó szakember. A tézis igazolására sok példát találni, ám Herczeg András személyében mindjárt itt az egyik kivétel – amely ettől még természetesen erősítheti a szabályt. A debreceniek klubmenedzsere jelenleg is a DVSC Utánpótlás-nevelő Kft. vezetője, s karrierjét sokáig főként a fiatalok mellett trénerkedve tudta elképzelni.

Arany a fiatalokkal, bronz a felnőttcsapattal

Herczeg Andrásnak makacs térdsérülés miatt viszonylag fiatalon le kellett mondania arról, hogy egyszer élvonalbeli játékos legyen a Lokiban. (Akkoriban a DVSC a másodosztályból próbálta meg felverekedni magát a legjobbak közé.) Erről az egykori csapattárs, az egyszeres válogatott debreceni jobbhátvéd, Kiss János mesélt.

„Amikor 1976-ban a Lokihoz kerültem, már kialakult a stabil együttes, amely két-három éve küzdött a feljutásért, de apróságok miatt egyszer sem sikerült az élvonalba jutnia. Ebben a gárdában szerepelt a középpályán a fiatal Herczeg Bandi. Technikás, nagy munkabírású játékos volt, gyorsasága miatt különösen nagy hasznára az alakulatnak. Ha jól emlékszem, sérülés miatt kellett abbahagynia a focit; amikor egyesült a két debreceni klub, a DVSC és a DMTE, s létrejött a DMVSC, amely végre kiharcolta a feljutást, már nem volt közöttünk. A játéktól azonban nem akart elszakadni, belevetette magát az edzősködésbe. Hamar híre ment Bandi remek eredményeinek, a korábbi híres nevelőedző, Szabó Béla utódjának tartották. Látszott rajta, hogy nagyon komolyan veszi ezt a pályafutást is.”

Az egykori kemény jobb-bekk szinte tökéletesen idézte fel a több évtizedes eseményeket, hiszen Herczeg András valóban makacs porcsérülése miatt volt kénytelen megválni a Lokitól. Az edzői tanfolyamot azonban még DVSC-játékosként elvégezte, csapattársa, Kiss László kapacitálására. Aztán alacsonyabb osztályú együttesekben játszott, amikor Csende Sándor trénernek hívta a Debreceni Sportiskolához, ahol egykoron ő maga is elkezdte a futballt.

„Hatalmas élményt jelentettek a kupák, a diákolimpiák, rengeteg tehetséges sráccal dolgozhattam együtt – idézte fel a kezdeteket Herczeg András. – Aztán 1995-ben jött az első országos siker, a DVSC tizenhét éven aluli alakulatával megnyertük az NB I-es bajnokságot úgy, hogy az első fordulóban kikaptunk Fehérváron, majd a többi meccset megnyertük. Időközben hatalmas megtiszteltetés ért, hiszen Garamvölgyi Lajos hívott maga mellé az első csapat pályaedzőjének, s én elvállaltam a feladatot, csak azt kértem, hogy az ifikkel is dolgozhassak. Így aztán egyazon évben szereztünk NB I-es felnőtt bronzérmet s aranyat az ifjúságiakkal.”

A Rostock legyőzése örök emlék marad

Böőr Zoltán, Bernáth Csaba, Frida Ferenc, Madar Tamás, Benczik Zsolt, Nagy Zsolt – csak néhány név a már említett U17-es bajnokcsapatból. S még egy elismerés, amelyről nem beszélt Herczeg András: őt választották Magyarországon az év utánpótlásedzőjének. Persze az eredmények nem véletlenül jöttek, tudatos munka állt a sikerek mögött.

„Az volt számomra a legfontosabb, hogy megtudjam, mit csinálnak másként a fejlettebb futballkultúrákban – folytatta a szakember. – Minden elérhető forrásból próbáltam szakanyagokat keresni, majdnem két évtizede járatom a német futballedzők szaklapját. De az is óriási örömet szerzett, amikor a kilencvenes évek elején megszereztem az Ajax edzéseit bemutató kazettát. Ehhez társult, hogy Debrecenben érdemes volt foglalkozni az utánpótlással, jól működött a rendszer, megvolt a kapcsolat az iskolákkal. A sikerek után pedig egyre lelkesebben dolgozott az ember.”

A fiatalokkal elért eredmények, majd a pályaedzőként eltöltött időszak után 1997 tavaszán a távozó Dunai Antal helyére Herczeg Andrást kérték fel a Loki vezetőedzőjének. Több mint évtizedes távlatból szemlélve megjegyezhetjük, nem a legjobb pillanatban került a csapat élére, hiszen a klub akkoriban súlyos anyagi problémákkal küzdött, a legjobbak elmentek, késtek a fizetések. Azért így is akadtak szép fejezetei az 1997. április 6-tól 1998. október 25-ig tartó periódusnak, például a DVSC 1998 nyarán kiverte az Intertotó-kupából a német Hansa Rostockot. Igaz, a négy párharcból álló kupamenetelés után az őszi szezonban nem remekelt az együttes, s Herczeg András átadta a helyét a kispadon Garamvölgyi Lajosnak

„Sok volt a problémánk, késtek vagy egyáltalán nem érkeztek meg a fizetések, s akkoriban távozott Sándor Tamás és Madar Csaba is – idézte fel első NB I-es korszakát a klubmenedzser. – Ifjú, vehemens edzőként talán egy kicsit túlzottan ragaszkodtam a tehetséges, fiatal játékosokhoz. Tanulságnak mindenképpen jó volt, s arra a csapatra, arra az időszakra is nagyon jó szívvel gondolok, a Rostock kiverése pedig örök emlék.”

Csak jókedvűen szabad munkába menni

Herczeg András visszatért az utánpótláscsapatokhoz, majd 2004 őszén Supka Attila kérte fel segítőjének. Aztán maradt Miroslav Beránek mellett is, s az előző szezon félidejében nevezték ki klubmenedzsernek. Esztendeje a remek tavaszi menetelés ellenére is csak második lett a Loki (megnyerte viszont a Magyar Kupát), majd Herczeg András első teljes idénye végén megszerezte az együttes negyedik aranyérmét, de a történetnek e részét mindenki ismeri.

„Vasárnap reggel is fantasztikus érzés volt aranyérmesként felébredni – mesélt a közelmúltról a klubmenedzser. – Nagy élmény volt, ami Diósgyőrben és utána Debrecenben történt. A klub összes dolgozója nagyon sokat tett azért, hogy ez a csapat így teljesített, mindenkinek köszönöm a segítséget. Nem közhely, hogy nagyon jó a mai DVSC-ben dolgozni, mert valóban családias a légkör. Reggelente jó kedvvel indulok el a munkahelyemre, az Oláh Gábor utcába, s szerintem csak így lehet eredményesen dolgozni.”

KÖVETKEZIK: A kapitány kiszállt – aranyérem Sándor Tamás nélkül