„Súlyos anyagi gondjaink vannak.”
Ocskay Gábor nem kertelt, kendőzetlen őszinteséggel fogalmazott. A törülközőt nem dobta be, nem az a fajta, pedig – anélkül, hogy sebeket, mély sebeket szaggatnánk fel – lenne rá oka. Ehelyett a magyar jégkorongért, annak fennmaradásáért küzdő székesfehérvári társaival együtt éjt nappallá téve dolgozik, hogy folytatódjék a varázslat. Nem mondta ki, de továbbra is vabankot játszik, és bízik…
A miben is?
Csuda tudja…
Képzelhetik, ha ez a helyzet a kirakatcsapatnál, mi lehet a többinél. A saját jégpálya híján haláltusát vívó legeredményesebb együttesnél, a Ferencvárosnál, a létesítménymegvonással fenyegetett másik fővárosi klubnál, az Újpestnél, a csupán infrastruktúra terén panaszmentes Dunaújváros, Miskolc kettősnél. És a sort folytathatnánk a végtelenségig.
Ma este banketten búcsúztatják az A-csoportos világbajnokságon százezrek szívét megdobogtató válogatottat. Az idény ezzel hivatalosan is véget ér, a szakosztályok első emberei számára azonban most kezdődik a gyötrelmes munka. A kalapozás.
Hogy ebben voltaképpen semmi meglepő sincs? Hogy a mai világban ez az elfogadott (hm…) módi? Kétségtelen. Viszont ideje lenne felébredni. Felébredni azoknak, akik segíthetnek, akik ilyen-olyan okokra visszavezethetően képesek támogatást nyújtani. Akik a napfényben sok esetben ott sütkéreznek legjobbjaink mellett, s akik aztán ilyenkor csendben visszavonulót fújnak. Az évtizedek óta mostohán kezelt sportág (a XXI. század sportága!) három hétig fókuszban volt, a szapporói csodától a berni-zürichi álomig bezárólag millió vállveregetéssel ismerték el az urak produkcióját, ők tisztelettudóan köszönték meg, mindazonáltal egyik jeles képviselőjük fogalmazta meg szomorúan a lényeget: „Jólesik, de ezekkel már tele a padlás…”
Anélkül, hogy túloznék, a helyzet drámai. Szavak helyett a tetteken volna a hangsúly. A sportág – még akkor is kijelentem, ha minden bizonnyal sokan elfogultsággal vádolnak – már annyiszor, de annyiszor bizonyította, érdemes a szeretetre, legfőképp a támogatásra, hogy normális helyzetben az efféle szentimentalista megközelítésnek nyoma sem lehetne.
Higgyék el, oly szívesen eltekintenék tőle…
