Lenyűgöző elefánttemető

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.05.21. 22:50
Címkék

Diego Maradona kísérleti jelleggel csak a hazai bajnokságból verbuvált válogatottja felkészülési mérkőzésen 3–1-re megverte a nem túl acélos panamai nemzeti együttest, amelyben szintén helyet kaptak fiatalok. A vendégek gólját – amely az egyenlítést eredményezte – a 21 éves Nelson Barahona szerezte.

A Colón Santa Fé stadionját – amelyet a helyiek előszeretettel neveznek az Elefántok temetőjének – megtöltő 30 ezer szurkolót kevésbé viselte meg a panamaiak gólja, amelyből azért jelentős részt vállalt a rosszul tolódó hazai védelem. A mérkőzés legjobbjának a San Lorenzo csatára, Gonzálo Bergessio bizonyult, aki egyszer fejjel, egyszer lábbal vette be a panamaiak kapuját. A legszebb gólt azonban nem a portugál Benfica mezét is magára öltő 25 éves futballista, hanem a Huracán középpályása, Matiás Defederico szerezte, aki a tizenhatos jobb oldali csücskéről parádés mozdulattal tekert a hosszú sarokba.

Maradona el volt ragadtatva. „Lenyűgözött a csapat játéka, egyszerűen beleszerettem abba, ahogy játékosaim futballoztak a találkozón” – lelkendezett a szövetségi kapitányként eddig csupán egy vereséget elszenvedő szakvezető. Igaz, azt a bolíviai vb-selejtezőn kapott 6–1-es pofont nehéz lesz feledni. És akit nem vakított el a csapat jelenlegi produkciója, az azzal is tisztában van, hogy a soron következő kvalifikációs mérkőzéseken, Kolumbia és Ecuador ellen sokkal több kell.

S akkor már a légiósok is jönnek – igaz, La Pazban is ott voltak…

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
19 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
34 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
47 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
58 perce

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája